Foci

Doll: Úgy érzem, hogy a Fradi visszatért!

Thomas Doll (thomas doll, )
Thomas Doll (thomas doll, )

Elégedetten értékelte a Győr elleni találkozót a fővárosi gárda trénere.

A Ferencváros magabiztos játékkal 3-0-ra győzte le a Győri ETO-t hazai pályán az OTP Bank Liga 19. fordulójában szombat délután.

Thomas Doll, az FTC vezetőedője úgy véli, nagyon jó mérkőzést láthatott a publikum, mindkét csapat nagy iramot diktált.

“Számunkra nagyon fontos volt, hogy okosan játszunk, ne engedjük kibontakozni az ETO-t. Ismertük a Győrt, hosszú labdákkal operálnak, de szerencsére ezt meg tudtuk akadályozni. Az első félidőben is jó munkát végeztünk, már akkor is betalálhattunk volna. A második félidő nagyszerű volt. Sok helyzetet dolgoztunk ki, szép gólokat lőttünk, szerintem az egész stadion érezte, hogy ez az a labdarúgás, amire törekszünk. Nagyon boldogok vagyunk, jól kezdődött számunkra a tavaszi szezon! Úgy érzem, hogy a Fradi visszatért!” – olvasható a fradi.hu-n a szakember nyilatkozata.

 Fotó: MTI

Miriuta László, a győri gárda szakvezetője szerint csapata az első félidőben jól játszott, és nem tudja, a másodikban mi történhetett.

“Mondtam nekik a szünetben, hogy nagyon kell majd figyelni, mert jönni fog a Ferencváros. Sajnos megint olyan hibákat követtünk el, amiket nem lenne szabad, ezen javítanunk kell, mert minden meccsen vannak ilyen hibáink. A második félidő első tíz percében eldőlt a meccs, kihasználták a hibáinkat, kettő-nullnál pedig vége volt. Nem kritizálom a játékosokat, javulnunk kell. Gratulálok a Fradinak, megérdemelten nyert. Két forduló alatt egy pontot szereztünk a tavasszal. A Vidi és a Fradi az ország legjobb csapatai közé tartozik az MTK és a DVSC mellett. Fáj, hogy kikaptunk, de van három-négy hónapunk arra, hogy csapatot építsünk. Kolozsváron sem sikerült jól az első négy mérkőzésem, de aztán elindultunk fölfelé” – mondta.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik