Foci

Üres kézzel távozik Kecskemétről a Diógyőr

széktói stadion (széktói stadion)
széktói stadion (széktói stadion)

A lila-fehérek 2-1-re győzték le a miskolci együttest az OTP Bank Liga 19. fordulójában.

Nagyon fontos lett volna a DVTK számára, hogy pontot, pontokat szerezzen Kecskeméten, Tomiszlav Szivics csapatának ugyanis egyértelmű célja, hogy dobogón végezzen a szezon végén.

Ehhez képest a KTE szerzett vezetést tíz perc elteltével. Egy remekül kivitelezett beadásra Novák érkezett jó ütemben és bombaerősen a kapuba bólintott.

A bekapott gólt követően megrázta magát a Diósgyőr, s Gosztonyi találatával hamar össze is jött az egyenlítés, ám Alves kiállítása miatt tíz emberre fogyatkoztak a vendégek.

 Fotó: MTI

A szünet után meddő fölényben játszott a hazai együttes, s egy szöglet után sikerült is megszerezniük a győzelmet jelentő gólt, Karan talált Antal hálójába. 

Emberhátrányban nem tudott újítani a miskolci gárda, így a lilák örülhettek a találkozó végén a három pontnak.

A szintén délután négy órakor kezdődő mérkőzéseken a Pápa a Dunaújvárost, a Pécs pedig a Haladást győzte le hazai környezetben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik