Foci

Nagyon nehéz helyzetbe kerültek Dzsudzsákék

dzsudzsák balázs (dzsudzsák balázs)
dzsudzsák balázs (dzsudzsák balázs)

Pénteken megtartottak az EL-nyolcaddöntők sorsolását Nyonban.

Mint ismert, a legjobb 16 csapat között öt olaszt, de csak egy angolt találunk, míg a címvédő Sevilla mellett csak a Villarreal képviseli az ibériai együtteseket.

A pénteki sorsolás előtt már biztos volt, hogy orosz és az ukrán együttesek nem játszhatnak egymás ellen politikai okok miatt: ez négy csapatot, a Dinamo Moszkvát, a Zenitet, valamint a Dnyiprót és a Dinamo Kijevet érintette.

 Fotó: Europress Fotóügynökség

A Dnyipro egyébként az Ajaxot, a Dinamo Kijev pedig az Evertont kapta. Érdekes csatának tűnik majd az Internazionale és a Wolfsburg összecsapása, de a spanyol házi rangadó, a Sevilla-Villarreal, valamint az olaszok harca, a Roma-Fiorentina igazi csemegének ígérkezik.

Dzsudzsák Balázs csapata, a Dinamo Moszkva kemény meccsekre készülhet, hiszen az oroszokat az olasz bajnokság jelenleg harmadik helyezettjével, a Napolival sorsolták össze a legjobb négy közé kerülésért.

A nyolcaddöntők első mérkőzését március 12-én, majd a visszavágókat 19-én rendezik.

A nyolcaddöntős párosítások

Everton (angol) – Dinamo Kijev (ukrán)
Dnyipro (ukrán) – Ajax (holland)
Zenit (orosz) – Torino (olasz)
Wolfsburg (német) – Internazionale (olasz)
Villarreal (spanyol) – Sevilla (spanyol)
Napoli (olasz) – Dinamo Mozkva (orosz)
Club Brugge (belga) – Besiktas (török)
Fiorentina (olasz) – Roma (olasz) 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik