Foci

EL: Gulácsiék búcsúztak, kiesett a Pool és Tottenham is

Gulácsi Péter (gulácsi péter, )
Gulácsi Péter (gulácsi péter, )

A Salzburg labdarúgócsapata hazai pályán is kikapott a Villarrealtól. A Liverpool tizenegyesekkel esett el a továbbjutástól a török Besiktas ellen. Továbblépett az Inter, az Ajax és a címvédő Sevilla is, kiesett a Tottenham.

Gulácsi Péter csapata, a Salzburg egy hete tisztességgel helyt állt a Villarreal otthonában (2-1-re nyertek a spanyolok), a visszavágón pedig az osztrák csapat szerzett vezetést a 18. percben. A jobb erőkből álló Sárga Tengeralattjáró nem jött zavarba a korán bekapott gólt, még az első félidőben egyenlített a vendégcsapat, amely az utolsó negyedórába érve végleg eldöntötte a párharcot és kettős győzelemmel jutott tovább. A salzburgiak kapuját Gulácsi védte, a gólokról nem tehetett.


Fotó: Europress Fotóügynökség

A Liverpool az első mérkőzésen csak a találkozó legvégén, Mario Balotelli büntetőjével tudta legyőzni a Besiktast. Csütörtökön, Törökországban a 72. percig kellett várni az első gólra, azt Arslan szerezte, majd kis híján Ba lőtte tovább a Besiktast, de a keresztléc megmentette a Poolt.

A hosszabbításban is inkább a hazaiaknak voltak gólszerzési lehetőségeik, ám nem született meg a döntés, így jöhettek a tizenegyesek – a Liverpoolnak szép emlékei vannak az isztambuli büntetőpárbajokról. Ezúttal nem sikerült a bravúr, az angolok ötödik rúgója, Lovren rontott egyedül, a Besiktas örülhetett.


Fotó: Europress Fotóügynökség

Az Internazionale és a Celtic 3-3-as döntetlent játszott az odavágón és a jelek szerint a csapatok egy hete ellőtték az összes puskaporukat, ezúttal ugyanis csak egyszer rezdült meg a háló: Guarín váltotta gólra a bő egy félidőn át tartó hazai emberelőnyt. Az olaszok jutottak tovább.

A Dinamo Kijev és a Guingamp találkozóján volt egy kis csetepaté a lelátón, miután az ukrán csapat 3-1-re módosította az állást Gusev büntetőjével. Ez az eredmény a kijeviek továbbjutását eredményezte.

A címvédő Sevilla hazai pályán 1-0-ra, idegenben pedig 3-2-re verte a Borussia Mönchengladbachot, így kettős győzelemmel váltotta meg a jegyét a legjobb 16 közé.

A Fiorentina a Tottenhamet, az Ajax a Legia Warszawát búcsúztatta.

Eredmények – Európa Liga, a 16 közé jutásért, 2. mérkőzés

Salzburg (osztrák) – Villarreal (spanyol) 1-3 (1-1)
Gólszerzők: Djuricin (18.) illetve Vietto (33., 76.), G. dos Santos (79.)

Továbbjutott: a Villarreal, kettős győzelemmel.

Besiktas (török) – Liverpool (angol) 1-0 (0-0, 1-0) – 11-esekkel 5-4
Gólszerző: Arslan (72.)

Továbbjutott: a Besiktas, büntetőkkel.

Dinamo Kijev (ukrán) – Guingamp (francia) 3-1 (1-0)
Gólszerzők: Teodorczyk (31.), Buyalskyy (46.), Gusev (75. – 11-esből) illetve Mandanne (68.)

Továbbjutott: a Dinamo Kijev, 4-3-mal.

Fiorentina (olasz) – Tottenham (angol) 2-0 (0-0)
Gólszerzők: Gomez (54.), Salah (71.)

Továbbjutott: a Fiorentina, 3-1-gyel.

Internazionale (olasz) – Celtic (skót) 1-0 (0-0)
Gólszerző: Guarín (88.)
Piros lap: van Dijk (37.)

Továbbjutott: az Inter, 4-3-mal.

Legia Warszawa (lengyel) – Ajax (holland) 0-3 (0-3)
Gólszerzők: Milik (11., 43.), Viergever (13.)

Továbbjutott: az Ajax, kettős győzelemmel. 

Borossia Mönchengladbach (német) – Sevilla (spanyol) 2-3 (2-2)
Gólszerzők: Xhaka (19.), Hazard (29.) illetve Stranzl (8. – öngól), Vitolo (26., 79.)

Továbbjutott: a Sevilla, kettős győzelemmel.

Videó – Így estek ki Gulácsiék:

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik