Foci

Bundavád miatt rúgták ki a kapitányt

Javier Aguirre (Javier Aguirre, ázsia kupa 2015, )
Javier Aguirre (Javier Aguirre, ázsia kupa 2015, )

A Japán Labdarúgó Szövetség kedden menesztette Javier Aguirre szövetségi kapitányt, aki bundázás gyanújába keveredett.

A mexikói szakembert is érintő botrány a januári Ázsia Kupa előtt robbant ki, ám akkor a japán szövetség még kiállt mellette, a balul sikerült kontinensbajnoki szereplés után azonban bejelentette, hogy szerződést bontott Aguirrével.

Dajni Kunija, a szövetség elnöke azzal indokolta a döntést, hogy nem szeretnék, ha a botrány miatt csökkennének a nemzeti csapat világbajnoki selejtezős esélyei. Hozzátette, a szakember egyetértett azzal, hogy a menesztése elkerülhetetlenné vált.

Aguirre egy 2011 májusában játszott spanyol bajnoki mérkőzés kapcsán keveredett gyanúba, egy spanyol ügyészi vizsgálat megállapítása szerint ugyanis ő is érintett lehet a Levante-Zaragoza meccs eredményének befolyásolásában. A találkozót a szezon utolsó játéknapján rendezték, s idegenben aratott 2-1-es győzelmével a Zaragoza bent maradt az élvonalban. A gyanú szerint az eredményt manipulálták, erről 41-en tudtak, köztük az akkor a Zaragoza edzőjeként dolgozó Aguirre is, aki ugyanakkor tagadta érintettségét. A 17-szeres magyar válogatott Pintér Ádám akkor a Zaragoza játékosa volt, de a gyanús mérkőzésen nem lépett pályára. 

Az Ausztráliában rendezett Ázsia Kupán címvédőként szerepelt japán válogatott a negyeddöntőben fejezte be menetelését, büntetőkkel kaptak ki az Egyesült Arab Emirségektől.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik