Foci
karim benzema (karim benzema)

Rémálomszerű kezdés után nyert a Real Madrid

A spanyol bajnokság listavezetője Cristiano Ronaldo nélkül is simán verte 4-1-re a Real Sociedadot. Karim Benzema duplázott.

Mivel Cristiano Ronaldo eltiltását tölti, így nélküle kellett hoznia a társaknak a Real Sociedad elleni mérkőzést. Pocsékul indult a szombat délutáni összecsapás a hazaiak szempontjából, Elustondo ugyanis már az első percben a madridi kapuba fejelt. Nem váratott magára sokat a válasz, James Rodriguez postafordultával egyenlített, majd a fokozódó hazai nyomás a 37. percben eredményezett újabb gólt, Sergio Ramos bombázott a hálóba.


Karim Benzema vállalta magára a főszerepet
Fotó: Europress Fotóügynökség

Nem volt benne a meccsben, hogy a baszkok esetleg megnehezítik a Real dolgát – az első félidőben például annyiszor lőttek kapura a vendégek, mint Gareth Bale egymaga -, az 52. percben pedig gyakorlatilag el is dőlt a meccs, amikor Benzema is beköszönt. A folytatásban még több gólt is szerezhetett volna a Real Madrid, de az újabb találatra a 76. percig kellett várni, de megérte: Benzema kapásból lőtte ki a hosszú felső sarkot.

A lefújásig már nem változott az eredmény, a Real Madrid 4-1-re húzta be a meccset és növelte előnyét a tabella élén.

Eredmény – La Liga, 21. forduló

Real Madrid – Real Sociedad 4-1 (2-1)
Gólszerzők: Rodriguez (3.), Ramos (37.), Benzema (52., 76.) illetve Elustondo (1.)

Videó – Karim Benzema második gólja élményszámba ment:

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.