Foci

Guardiola nem kapkod

Pep Guardiola (pep guardiola, )
Pep Guardiola (pep guardiola, )

Bár a német bajnok Bayern München labdarúgócsapatának vezetősége már többször jelezte, hogy kész lenne a hosszabbításra, a vezetőedző, Pep Guardiola egyelőre vár 2016-ig szóló szerződésének újratárgyalásával.

A spanyol tréner az első szezonjában, 2013/2014-ben bajnoki címre és kupadiadalra vezette a gárdát, amellyel – veretlenül – most is vezeti a Bundesligát, a Bajnokok Ligájában pedig a Sahtar Donyeck elleni nyolcaddöntőre készül.

“Az idény végén, nyáron lesz elég időnk beszélni a szerződéshosszabbításról. A futball az egyik nap ilyen, a másik nap olyan” – mondta Pep Guardiola a Bayern drukkereinek a hétvégén, amikor szurkolói klubokat látogatott meg.

“Nagy kihívás volt számomra itt munkát vállalni. Eddig nagyon jól éreztem magam és egy álmom vált valóra azzal, hogy a Bayern edzője lehetek” – tette hozzá, amikor szerződése meghosszabbításáról kérdezték.


Fotó: Europress Fotóügynökség

Karl-Heinz Rummenigge, a Bayern Münchent működtető gazdasági társaság ügyvezető testületének elnöke korábban többször hangoztatta, hogy a klub bármikor készen áll Guardiola szerződésének meghosszabbítására, sőt, legutóbb úgy fogalmazott: “Remélem, a lehető legtovább marad a Bayernnél!” és “Pep addig marad, ameddig csak akar”.

Rummenigge ugyanakkor hozzátette: tiszteletben tartja a szakember kívánságát, s az év első felében nem hozza szóba az ügyet.

Guardiola Münchenbe igazolása előtt négy évig az FC Barcelona trénere volt, a katalánokkal mindent megnyert, több mint egy tucat trófeát gyűjtött.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik