Foci

Itt az ideje, hogy nyerjen valamit a Liverpool

Brendan Rodgers és José Mourinho (brendan rodgers, josé mourinho, )
Brendan Rodgers és José Mourinho (brendan rodgers, josé mourinho, )

José Mourinho igazi mumossá vált a Liverpool számára, ám Brendan Rodgerst ez nem érdekli és elkezdené gyűjteni a trófeákat a Pool menedzsereként. Mester és tanítványa ismét egymásnak feszül, ám egyelőre nem termett sok babér az északír szakembernek.

Brendan Rodgers két és fél éve irányítja a Liverpool együttesét, ám még nem sikerült trófeához segítenie csapatát. Legnagyobb esélye erre a tavalyi szezonban volt, ám a Chelsea elleni vereség után lépéshátrányba kerültek a Manchester Cityvel szemben, és nem is tudták megnyerni a bajnokságot.

Idén aligha lehet más célkitűzése a kupákat illetően a Liverpoolnak, mint FA, vagy a Ligakupa elhódítása, hiszen ebben a két sorozatban még állnak a merseyside-iak, sőt utóbbiban kedd este elődöntőt játszanak a Chelsea ellen.

Az elmúlt két és fél évbe keményen dolgoztunk, hogy nyerjünk. A Liverpool egy olyan klub vagyunk, amelynek trófeákat kell nyernie és hamarosan el is kezdjük ezt. Remélhetőleg ezt már ebben a szezonban el tudjuk kezdeni” – mondta Rodgers.

 Vajon Mourinho a kupában is felülkerekedik tanítványán?
Fotó: Europress Fotóügynökség 

A ‘Pool trénere lemásolná korábbi mestere karrierjét, hiszen José Mourinho első angliai kupája éppen a Ligakupa volt 2005-ben, ráadásul pont a Vörösök ellen gyűjtötte azt be. A két menedzser jól ismeri egymást, hiszen több mint három évig dolgoztak együtt a Chelsea-nél. Egykor nagyon jó viszonyban voltak egymással, ám nem meglepő, hogy azóta már kevésbé tartják a kapcsolatot.

2004-ben csatlakoztam a Chelsea-hez, egy olyan periódusban, amikor a csapat trófeákat akart nyerni. Amiután sikerült, rájöttem, hogy mindig az első siker a legfontosabb. Talán már nem tartjuk annyira a kapcsolatot, mint régen, de természetesen továbbra is tisztelem őt. Az a több mint három év, amikor vele dolgoztam nagyon értékesnek bizonyult és alkalmanként én is segítettem őt. Természetes, hogy amikor egy célért küzdötök, akkor a kapcsolatotok nagyon jó a másikkal.

Ismerem Mourinhót és biztos vagyok benne, hogy meg szeretné nyerni ezt a sorozatot, főleg annak tekintetében, hogy tavaly semmit nem nyert csapatával. Talán az egy más csapat volt, de jól ismerem őt és néhány játékosát. Mindent meg fognak tenni a végső győzelemért“– idézi a liverpooliak mesterét a Telegraph.

Az északír edző reméli, hogy számíthat Steven Gerrardra, míg Mario Balotelli mellkasi fájdalmak kihagyta a hétfői edzést, így biztosan nem fog kezdőként szerepelni a kedd este 20:45-kor kezdődő találkozón.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik