Tomislav-Sivic(960x640).jpg (tomislav sivic, )
Foci sport

Izgalmas tavasz vár a Diósgyőrre

Megtartotta ez évi első edzését a bajnokságban harmadik helyen álló Diósgyőri VTK csütörtökön.

Az őszi kerethez képest öt hiányzó mellett négy új futballista volt ott a találkozón. Csirszki Martin biztosan, Elek Ákos, Szabó Balázs és Debreceni András pedig valószínűleg nem Diósgyőrben folytatja pályafutását. Senad Husic kénytelen volt fogorvoshoz menni, így ő később érkezik Miskolcra – mondta Szivics Tomiszláv vezetőedző az MTI-nek. 

Hozzátette, az U21-es csapat két kapusa, Egyed Balázs és Bősz Levente csatlakozott az első kerethez, egyelőre a felkészülés idejére. Rajtuk kívül két próbajátékos is feltűnt, a korábbi bosnyák U19-es válogatott Dajan Ponjevic szélső, valamint a grúz, de már évek óta Magyarországon játszó Iraklij Kvekveskiri védekező középpályás – közölte Szivics Tomiszláv hangsúlyozva, hogy a futballisták esetleges leigazolásáról később születik döntés.    

A vezetőedző a csapatra váró feladatokról úgy fogalmazott: “izgalmas csata lesz”. A 2015-ös év első edzését az új műfüves pályán vezényelte Szivics Tomiszláv, a tréning a bemelegítést követően kétkapus játékból állt.    

A program pénteken és szombaton fizikai felméréssel folytatódik.

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.