Foci

Ennyire tán mégsem szar a magyar foci

Kitchee-FC(960x640).jpg (Kitchee FC)
Kitchee-FC(960x640).jpg (Kitchee FC)

2014 legjobb klubjainak listájával tette közzé az IFFHS, a futball nemzetközi statisztikáival foglalkozó szervezet. Hogy mi alapján készül a lista egyelőre nem világos, viszont rendre felettébb megosztó.

Elkészült 2014 legjobb klubjainak listájája és mi speciel nem azon akadtunk ki, hogy a legjobb magyar egylet is a 200. hely felett keresendő és, hogy az első ötszázban csak három csapat neve szerepel az NB1-ből (Debrecen – 207., Diósgyőr – 233., Ferencváros – 389.).

Reálisan nézve ez már valahol természetes. Ellenben, hogy mit keres a TOP10-ben a Salzburg, a 17. helyen a Steaua Bucureşti, a 19.-en a Sparta Praha azt speciel nem tudjuk. Tény, az osztrák kirakatcsapat olyan klubokat előz meg, mint a Chelsea, a PSG , de a román és a cseh csapat is maga mögött tudhat egy-két olyan nálánál eredményekben, költségvetésben, infrastruktúrában is messze előtte álló alakulatot, amely tízből kilencszer bucira verné.

Azt azért a magyar csapatok védelmében elmondanánk, hogy kizárt dolognak tartjuk azt is, hogy például a 198. helyre rangsorolt Kitchee FC, Hong Kong, vagy a 185. kongói Léopards de Dolisié csapata bármelyik magyarnál jobb lenne. 

Ami tény, szarok vagyunk nemzetközi összevetésben, azt minden év júliusában bebizonyosodik. De ennyire tán mégsem. Bár lehet meglepődnénk.

Az IFFHS lista első 15. helyezettje:

Hely Csapat Ország Pont
1 Real Madrid CF España 381
2 FC Bayern München Deutschland 276
3 Club Atlético de Madrid España 267
4 FC Barcelona España 251
5 Club Atlético Nacional SA, Medellín Colombia 250
6 Juventus FC, Torino Italia 245
7 Arsenal FC, London England 233
7 SSC Napoli Italia 233
9 CA River Plate, Buenos Aires Argentina 228
9 FC Salzburg Österreich 228
11 Chelsea FC, London England 227
12 SL Benfica, Lisboa Portugal 224
13 Paris Saint-Germain FC France 223
14 Cruzeiro EC, Belo Horizonte Brasil 219
15 FC Porto Portugal 218

Ajánlott videó

Olvasói sztorik