Foci

Deutsch: Akik szeretik, azok is cseszegetik a focit

Az MTK első embere szerint a kormány nem akarja államosítani a sportot, de a saját lábára szeretné állítani.

Deutsch Tamás, az MTK elnöke nyilatkozott a vs.hu-nak, a fővárosi klub első embere pedig rögvest az elején leszögezte, hogy ugyan jelenleg a labdarúgás az, ami felkelti a figyelmet, az egyesület a többi sportágról sem feledkezik meg, sőt, a lepusztult létesítményeket sorra felújítja. Deutsch abban is bízik, hogy míg a focidrukkerek a BSE beolvadása óta már női kosárlabda, kézilabda- és röplabda-mérkőzésekre is járnak, ez a tendencia majd visszafelé is működni fog.

Hozzátette, tudja, hogy ez magyarázkodásnak tűnik, mert a hazai focimeccsek alig ezerfős a létszám. Ettől függetlenül bíznak benne, hogy az MTK új stadionjában majd sikerül megtölteni a 4 ezer fős hazai szektorokat – és ez szerinte nem csak a labdarúgókon múlik:

„Ma Magyarországon népszerűtlen pozitív összefüggésben erről beszélni. Még akik szeretik a labdarúgást, azok is cseszegetik. A futball ugyanakkor bonyolult intézményrendszer, amelynek része a klubmenedzsment, az utánpótlás és az infrastruktúra. A stadionfejlesztések zajlanak, és mára klubmenedzsmentszinten már itthon is akadnak európai színvonalú teljesítmények. A Videotont lehet cinkelni, hogy a háttérben ott van Orbán Viktor, meg hogy milyen gazdag ember a tulajdonos Garancsi István, de azt senki sem tagadhatja, hogy a Videoton európai klubmenedzsmentet épített fel. A győri vagy a veszprémi kézilabdacsapat sem csak Görbicz Anita vagy Nagy László miatt világszínvonalú. Kell a menedzsment is” – mondta Deutsch, aki szerint türelem kell a magyar labdarúgás felzárkózásához és az, hogy sokkal gyorsabban fejlődjön, mint az élmezőny.


Fotó: Neményi Márton

Az MTK első embere arról is beszélt, hogy korábban ugyan élesen bírálta az MLSZ-t, érti, mit akarnak, csak szerinte a „kockafejűség” még nem múlt el teljesen a szervezetnél, amely intézkedéseivel megnehezíti, hogy az emberek meccsre tudjanak menni.

Deutsch szerint nem akarják államosítani a sportot, pusztán a saját lábára akarják állítani, biztosítva a feltételeket. Hosszú távú cél pedig az, hogy a létesítményeket a profik mellett az utánpótlás és a szabadidő-sportolók is használhassák.

„A tíz év alatt létrejövő létesítményeket kik fogják üzemeltetni, ufók? Szerintem nem, hanem a magyar munkavállalók. Gyepmesterek, őrzővédők, informatikusok.”

Annak kapcsán, hogy miért nem hagyják a picra a finanszírozást kifejtette: azt szeretnék elérni, hogy az egyesületek jó marketingfelületek legyenek.

„A profi sportban csak az infrastruktúra-fejlesztés és az olimpiai felkészülés lehet állami feladat. Egyébként az is, mindenütt a világon. A magántőke az USA-ban mindent visz, de ott is a közösség építi a jelentős létesítményeket.”

Deutsch szerint semmi kivetnivaló nincs abban, hogy a fővárosi klubok kiemelt státuszúnak számítanak a kormánynál és így kapnak támogatást is – évi 300 millió forintot –, mert a vidéki egyesületek is kapnak, csak ők az önkormányzatoktól. A társasági adó terhére leírható intézményfejlesztési, utánpótlásra költhető támogatásokról is jó véleménnyel van:

„Az építmény jó. Azokat kell megfogni, akik magyaros fineszességgel átjárókat keresnek a falon, és ha nem találnak kiskapukat, akkor vágnak maguknak.”

A beléptetőkapuk is szóba kerültek, amikről Deutsch elmondta: raktárban rohadtak el a működtetéshez szükséges informatikai rendszerekkel együtt. Hozzátette, mire belátta az akkori kormány, hogy szükség lenne rájuk, addigra elavultak.

Deutsch Tamás szerint Kubatov Gábor, a Ferencváros elnöke nem fog belebukni a beléptetőrendszer körül kialakult helyzetbe:

„A hülye szurkolóval éppúgy nem lehet beszélni, mint a hülye politikussal. De az ultrák és huligánok sztrájkja nem fogja megbuktatni Gábort. A hírhedt ultracsoportjairól ismert olasz és spanyol bajnokságban ma már nemcsak a huligánok, de az ultrák is nem kívánt személyekké váltak a stadionokban. A beléptetőrendszerek ráadásul kevésbé macerásak, mint a motozással és igazoltatással járó módszerek. A vénaszkenner persze kétségtelenül rossz név, valami elrettentő orvosi beavatkozást idéz. Elnevezhetnék mondjuk kézrátételnek. Mennyivel jobban hangzana, ha egy bibliai kifejezést emlegetve jutnánk be az új stadionok lelátóira.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik