Foci

Az angol bajnokság legjobb meccsei

Luis Suárez (luis suárez, )
Luis Suárez (luis suárez, )

A Sport24 egy csokorba gyűjtötte a Premier League elmúlt egy évének legemlékezetesebb összecsapásait.

Az angolok nem viccelnek akkor, ha labdarúgásról van szó. Míg a többi bajnokság nagyban szünetel, addig a szigetországban csak az ünnepek alatt indul be igazán a nagyüzem: 2014-ben még két fordulót rendeznek, hogy aztán 2015 első napját is már a pályán töltsék a játékosok – azaz lesznek még történések a Premier League-ben.

Mindezek ellenére összeszedtünk az elmúlt esztendőből öt mérkőzést, amik szerintünk emlékezetesek maradtak. Ha volt olyan meccs, ami Ön szerint egy ilyen listában helyet érdemelne, de itt nem találja meg, ne habozzon, írja meg nekünk kommentben!

Liverpool – Arsenal 5-1

Időrendi sorrendben haladva a Liverpool és az Arsenal rangadójával kezdjük, melyet még az előző szezon 25. fordulójában rendeztek. Az Ágyúsok listavezetőként érkeztek az Anfield Roadra, azonban Brandon Rodgers együttese olyan első 20 percet produkált, amelyet egyhamar nem lehet elfelejteni: a Vörösök négy gólt lőttek a találkozó elején és szabályosan földbe döngölték ellenfelüket. A hazaiak a második félidőt is góllal nyitották, az Arsenaltól mindössze egyetlen szépítő gólra futotta – azt is tizenegyesből szerezték.

West Bromwich Albion – Tottenham Hotspur 3-3

A West Bromwich Albion együttese kiharcolta a bentmaradást az előző idényben, ám az együttes a saját dolgát nehezítette meg az olyan összecsapásokkal, mint amilyen a Tottenham Hotspur elleni volt a 34. fordulóban. A WBA hazai környezetben nagyon bekezdett, a 4. percben már 2-0-ra vezetett és a meccs harmadik gólját is megszerezte – közben Adebayor révén büntetőt is rontottak a vendégek -, ám mégis csak egyetlen pontot sikerült szerezni. A Spurs ugyanis tekintélyes hátrányban sem adta fel, sőt, hatalmas nyomás alá helyezte ellenfelét: az első félidőben sikerült szépíteni, majd a 70. percben már csak egy gól volt a felek közti különbség, hogy aztán az utolsó pillanatokban Ericsen beállítsa a 3-3-as végeredményt.

Crystal Palace – Liverpool 3-3

A 2013/14-es szezon emlékezetes pillanata volt, amikor az azóta már Barcelonába igazolt Luis Suárez könnyeivel küszködött Londonban, a Crystal Palace otthonában. Az uruguayi csatár elkeseredése teljesen érthető volt, az akkor listavezető Liverpool ugyanis az utolsó előtti fordulóban hiába vezetett 3-0-ra is idegenben, ráadásul magabiztos játékkal, a fővárosiak egészen elképesztő hajrát produkáltak és kilenc perc alatt hármat lőve (!) kiegyenlítették a mérkőzést. A többi már történelem: a Manchester City nyerte meg végül a bajnokságot.

Leicester City – Manchester United 5-3

Nem épp úgy indult a 2014/15-ös idény a Manchester Unitednek, ahogyan azt a klub háza táján eltervezték. Épp ezért Louis van Gaal félelmetes támadóegységet küldött fel a Leicester City otthonában rendezett bajnokin, Wayne Rooney, Robin van Persie, Angel di María és Radamel Falcao is a kezdőben jutott szóhoz. Ez meg is látszott a Vörös Ördögök játékán, két remekbeszabott akció végén is gólt szereztek a vendégek, elhúztak 0-2-re és ugyan a hazaiak szépítettek az első félidőben, Herrera ismét kettőre növelte a manchesteriek előnyét az 57. percben. Innentől kezdve azonban rémálommá vált a találkozó a manchesteriek számára: mintegy 21 minutum alatt kaptak négy gólt és 5-3-ra elbuktak az összecsapást. A Leicester 1985 után győzte le ismét hazai pályán, bajnokin a Unitedet.

Queens Park Rangers – Liverpool 2-3

A Queens Park Rangers és a Liverpool októberi bajnokija főleg a végjáték miatt marad emlékezetes. Az első gólnak a vendég Pool örülhetett, Dunne szerezte meg Premier League-rekordot jelentő tízedik öngólját. Erre Vargas a 88. minutumban válaszolt, de Coutinho a rendes játékidő végén visszavette a vezetést a Vörösöknek. Nem sokkal később egy szöglet után Gerrard csúsztatott a saját kapujába egy sarokrúgás után, majd jött a találkozó 95. perce és a harmadik öngól, Caulker állította be a 2-3-as végeredményt, a Liverpoolé lett a három pont az őrült meccs végén.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik