Foci

Rooney: Tudunk csúnyán is nyerni

Manchester United (manchester united, southampton, robin van persie, )
Manchester United (manchester united, southampton, robin van persie, )

A Manchester United a rossz rajt után harcban lehet az első helyért az angol labdarúgó Premier League-ben.

A húszszoros bajnok együttes jelenleg – 16 fordulót követően – a harmadik helyen áll a tabellán 31 ponttal. Az éllovas Chelsea nyolc, a második, címvédő Manchester City pedig öt ponttal gyűjtött eddig többet.

Az MU az új vezetőedzőjével, a holland Louis van Gaallal Premier League-története legrosszabb szezonkezdetét produkálta, az elmúlt hetekben azonban magára talált, s a Liverpool elleni vasárnapi győzelme megszakítás nélkül a hatodik sikere volt a bajnokságban.


Fotó: Europress Fotóügynökség

Wayne Rooney úgy gondolja: az Arsenallal és a Southamptonnal szembeni meccseken a gárda megmutatta, tud úgy is nyerni, hogy a mérkőzés nagy részében alárendelt szerepet játszik, azaz újra megtanultak “csúnyán” nyerni. Ez a két évvel ezelőtti bajnokcsapatot idézi.

“Hinnünk kell abban, hogy megnyerhetjük a bajnoki címet – fogalmazott a játékos. – Nyolc ponttal vagyunk lemaradva, s most egy sűrű időszak következik. Ha győzünk a meccseinken, a többiek pedig hibáznak, eltűnhet a különbség.”

A támadó kiemelte Van Gaal tapasztalatát, amely szerinte sokat segített az együttesnek abban, hogy megforduljon a szerencséje. Úgy fogalmazott: a holland mester aurája magabiztosságot ad a csapatnak.

“Korábban, amikor nem ment jól a gárdának, akkor is tudta, hogy mit csinál, tudta, hogy jönni fog a jó forma és meccseket fogunk nyerni. Nem volt pánikhangulat. Higgadt maradt, mert mindezt már átélte korábban” – mondta a szakemberről Rooney.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik