Foci

La Liga: az edző is tudhatott a bundázásról

Az ügyészi vizsgálat szerint a japán labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányaként dolgozó Javier Aguirre is érintett lehet a 2011 májusában játszott Levante-Zaragoza spanyol bajnoki mérkőzés eredményének befolyásolásában.

A találkozót a szezon utolsó játéknapján rendezték, idegenben aratott 2-1-es győzelmével a Zaragoza bent maradt az élvonalban, de a meccset vizsgáló ügyész az összecsapás vizsgálata nyomán arra jutott, hogy az eredményt manipulálták.

A mexikói Aguirre a meccs időpontjában a Zaragoza vezetőedzője volt, de az ügyész szerint mindkét klub játékosai, valamint a zaragozai klub elnöke, Agapito Iglesias is tudott az eredmény befolyásolásáról. A 17-szeres magyar válogatott Pintér Ádám akkor a Zaragoza játékosa volt, de a gyanús mérkőzésen nem lépett pályára.

 Fotó: Europress fotóügynökség

Az ügyész szerint a Levante futballistái összesen 965 ezer eurót (297 millió forint) kaptak azért, hogy elveszítsék a meccset, kifizetésük pedig úgy történt meg, hogy a Zaragoza előbb a saját játékosainak és stábjának fizetett, ők pedig levették a számláikról a szükséges összegeket, s készpénzben adták át a Levante labdarúgóinak.

Az ügyész az aktát hétfőn benyújtotta egy valenciai bíróságnak, s az iletékes bíró dönt majd arról, hogy indítanak-e eljárást az ügyben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik