Foci

Inzaghi csapata megtörte a nápolyi szériát

Ménez (ménez, )
Ménez (ménez, )

A Milan 2–0-ra legyőzte a Napolit az olasz labdarúgó–bajnokság 15. fordulójának vasárnap esti mérkőzésén és ezzel helyet cserélt ellenfelével a tabellán.

Az első félidőben a 6. percében Ménez váltott zseniálisan ritmust, lépett ki és hagyott faképnél egy átlépős csellel minden védőt, majd ballal futtából, ahogy kell kilőtte a hosszút. Támadgatott a Napoli az egyenlítés érdekében, de az átütő erő hiányzott az akcióiból. Na végre sikerült a védők mögé kerülniük, akkor meg vagy Diago Lopez hárított, vagy a szerencse segítette ki a vörös-feketéket.

 
Ménez három védőt is faképnél hagyott gólja előtt
Fotó: europress 

A második félidő elején, mintha bent maradt volna az öltözőben a vendég együttes. Az 52. percben egy bal oldalról érkezett beadásnál Bonaventura maradt szabadon és köszönte a kapu bal alsó sarkába bólintott. Az Inzaghi-csapat, sikerével pontszámban beérte a nápolyiakat és jobb gólkülönbségének köszönhetően meg is előzte Rafa Benitez csapatát, akiknek vereségükkel ráadásul megszakadt a szeptember 21. óta tartó veretlensége sorozatuk is a Serie A-ban.

Olasz bajnokság, Serie A, 15. forduló, eredmények:

AC Milan-Napoli 2-0

korábban: 
Cesena-Fiorentina 1-4 (0-1)
Genoa-AS Roma 0-1 (0-1) 
Parma-Cagliari 0-0
Udinese-Verona 1-2 (1-1) 
Juventus-Sampdoria 1-1 (1-0) 

szombaton játszották:
Lazio-Atalanta 3-0 (0-0)
Palermo-Sassuolo 2-1 (1-0) 

hétfőn játsszák:
Empoli-Torino 19.00 
Chievo-Internazionale 21.00

a bajnokság állása:

1. Juventus 15 11 3 1 31–6 +25 36
  2. Roma 15 11 2 2 28–11 +17  35
  3. Lazio 15 8 2 5 26–17 +9  26
  4. Sampdoria 15 6 8 1 20–12 +8  26
  5. Genoa 15 7 5 3 20–13 +7  26
  6. Milan 15 6 6 3 25–18 +7  24
  7. Napoli 15 6 6 3 26–20 +6  24
  8. Fiorentina 15 6 5 4 20–12 +8  23
  9. Udinese 15 6 3 6 18–20 –2  21
10. Palermo 15 5 6 4 19–23 –4  21
11. Sassuolo 15 4 7 4 16–20 –4  19
12. Internazionale 14 4 5 5 21–21 0 17
13. Verona 15 4 5 6 18–26 –8  17
14. Empoli 14 3 6 5 16–21 –5  15
15. Atalanta 15 3 5 7 8–18 –10  14
16. Chievo 14 3 4 7 11–17 –6  13
17. Torino 14 3 4 7 10–17 –7  13
18. Cagliari 15 2 6 7 20–26 –6  12
19. Cesena 15 1 5 9 12–29 –17  8
20. Parma 15 2 1 12 16–34 –18  6

Ajánlott videó

Olvasói sztorik