Foci

“Azt kaptuk a magyaroktól, amit vártunk”

Lukas Hradecky, a finn labdarúgó-válogatott hálóőre a mieinke ellen 1-0-ra elveszítette Eb-selejtezőt követően értékelt.

A hálóőr úgy véli, nem érdemeltek vereséget, több helyzetet dolgoztak ki, mint a magyar csapat, ziccerünk pedig csak ők jutottak.

“Jobban játszottunk. Sajnos ez már nem az első mérkőzés, amikor nem tudunk élni a lehetőségeinkkel. Olykor igazságtalan játék a foci” – olvasható Hradecky nyilatkozata a csakfoci.hu-n.

Fotó: Europress fotóügynökség

“Azt gondolom, hogy nem ment rosszul a védés, bár túl sok dolgom nem volt, a fejesnél tehetetlennek bizonyultam, abban bíztam, hogy mellé csorog a labda. Nem adjuk fel az álmunkat, még van hátra hat forduló a sorozatból, szeretnénk a második vagy harmadik helyre befutni. A magyarokkal szemben három pont a hátrányunk, de képesnek tartom a csapatunkat arra, hogy ezt ledolgozza. Kedden a szlovákokkal játszunk egy barátságos mérkőzést, az önbizalmunknak jót tenne egy siker.”

A finn kapuvédő ezt követően a mieink játékáról is ejtett pár szót.

“Azt kaptuk, amit vártunk a magyaroktól. Kevés helyzetet tudtak kidolgozni, sajnos egy hiba a vesztünket okozta. Dzsudzsákot és Szalait jól ismerem, mindketten erős bajnokságban játszanak, a középpályás talán a legaktívabb tagja volt ellenfelünknek. Nincsenek nagy különbségek a csoport tagjai között. Az a célunk, hogy 1-2 alkalommal felborítsuk a papírformát” – fejezte be.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik