Foci

A Bayern utánozná a Dortmundot és a Realt

Guardiola (guardiola)
Guardiola (guardiola)

Ha Josep Guardiola együttese legyőzi szerda este az AS Romát úgy máris továbbjut a Bajnokok Ligája egyenes kieséses szakaszába. Akárcsak a PSG, a Barcelona, Porto és a Chelsea.

A két csapat két héttel ezelőtti összecsapása alapján erre jó esélyük van a münchenieknek, ugyanis az olasz fővárosban megalázó, 7-1-es vereséget mértek a Farkasokra, így hazai pályán minden bizonnyal behúzzák a három pontot.. 

A csoport másik mérkőzésén, két nyeretlen csapat csatájában a Manchester City fogadja a CSZKA Moszkvát. Manuel Pellegrini együttese vasárnap a városi rivális Manchester United legyőzésével hangolt az összecsapásra, s ezúttal is csak a három pont lehet az elfogadható számára.

Az F csoportban már most beigazolódhat a papírforma, azaz a Paris Saint-Germain és a Barcelona továbbjutása. A francia bajnokcsapat dolga ugyanakkor jóval könnyebbnek tűnik, ugyanis a ciprusi APOEL-t látja vendégül, amely története során még soha nem nyert idegenben a BL-ben (öt döntetlen és négy vereség a mérlege). Nagy meglepetés lenne, ha a párizsiaknak éppen ezen a találkozón szakadna meg a 2006 novembere, immáron 30 mérkőzés óta tartó hazai veretlenségük a nemzetközi kupában. A továbbjutáshoz győznie kell Laurent Blanc tanítványainak.

A csoport másik mérkőzésén a Barcelonának ugyancsak be kell gyűjtenie a három pontot az Ajax Amsterdam otthonában, hogy bebiztosítsa helyét a legjobb 16 között, ugyanakkor ehhez kell az is, hogy az APOEL ne nyerjen a PSG vendégeként. A hollandiai találkozó egyik érdekessége Luís Suárez pályára lépése lehet: az uruguayi támadó először öltheti magára a gránátvörös-kék mezt a legrangosabb európai kupasorozatban, a pályafutása pedig éppen az amszterdami klubban indult, ahol 2007 és 2011 között 110 bajnokin 81 gólt szerzett, a BL-ben pedig 11 találkozón ötször volt eredményes. 

A két együttes vezetőedzője is jól ismeri egymást, Luís Enrique és Frank De Boer ugyanis 1999 és 2003 között csapattársak voltak Barcelonában. A holland szakember ez idő alatt 144 bajnokit játszott a katalánok színeiben, 1999-ben pedig bajnoki címet nyert.

Az FC Porto szintén bejuthat a nyolcaddöntőbe, amennyiben a H csoportban győz az Athletic Bilbao otthonában, a Sahtar Donyeck pedig a papírformának megfelelően nyer a vendég BATE Boriszov ellen.

Az G csoportban az angol listavezető Chelsea tehet nagy lépést a továbbjutás felé, José Mourinho együttese a szlovén Maribor vendége lesz.

BL,  4. forduló, szerdai program, csoportállások:

E csoport:
Manchester City (angol)-CSZKA Moszkva (orosz) 20.45
Bayern München (német)-AS Roma (olasz) 20.45
Az állás: 1. Bayern München 9 pont, 2. AS Roma 4, 3. Manchester City 2, 4. CSZKA 1

F csoport:
Paris Saint-Germain (francia) – APOEL (ciprusi) 20.45
Ajax Amsterdam (holland)-FC Barcelona (spanyol) 20.45 
Az állás: 1. Paris Saint-Germain 7 pont, 2. FC Barcelona 6, 3. Ajax Amsterdam 2, 4. APOEL 1

G csoport:
Sporting Lisboa (portugál)-FC Schalke 04 (német) 20.45
Maribor (szlovén)-Chelsea (angol) 20.45 
Az állás: 1. Chelsea 7 pont, 2. Schalke 04 5, 3. Maribor 2, 4. Sporting Lisboa 1

H csoport:
Sahtar Donyeck (ukrán)-BATE Boriszov (fehérorosz) 20.45  
Athletic Bilbao (spanyol)-FC Porto (portugál) 20.45
Az állás: 1. FC Porto 7 pont, 2. Sahtar Donyeck 5, 3. BATE Boriszov 3, 4. Athletic Bilbao 1

Ajánlott videó

Olvasói sztorik