Foci

Meggyőző játékkal növelte előnyét a Videoton

Az OTP Bank Liga 13. fordulójában az éllovas Videoton simán legyőzte a Budapest Honvédot.

A tabella első helyezettje, a fehérvári alakulat győzelmi kényszerben lépett pályára, hiszen délután az Újpest megverte az MTK-t, így a kék-fehérek pontokat veszítettek.

A Videoton egy győzelemmel tovább nővelhette előnyét az MTK-val és az Újpesttel szemben: ezt meg is tették Nikolicsék, méghozzá a rém gyengén focizó Honvéd ellen.

 Fotó: MTI

Az első félidőben a vendégeknek helyzetük sem akadt,Calatayud így inkább csak unatkozott a kapuban, ellenben a Vidi több gólt is lőhetett volna, végül csak egy lett belőle: a 43. percben Kovács István éles szögből talált a hálóba.

A szünet után sem tudott felpörögni a Honvéd, a piros-feketék súlytalanok voltak és elképzelés nélkül játszottak, A fehérváriaknak pedig elég volt ez az egy gól is a sikerhez, így annyit adtak ki magukból, amennyi a három ponthoz szükséges volt.

A győzelemmel az éllovas előnye hat pontra nőtt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik