Foci

A jó játék tarthatja Dárdait a padon?

Juhász Roland elmondta, hogy amennyiben jól szerepel a válogatott Finnország és Oroszország ellen, úgy van esély arra, hogy Dárdai Pál maradjon a válogatott szövetségi kapitány.

A Videoton alapembere, Juhász Roland a Digi Sport Reggeli Start c. műsorának vendége volt. A játékos szerint van rá mód, hogy Dárdai Pál hosszabbtávon is maradjon a válogatott élén.

Jól kell szerepelni az elkövetkezendő két mérkőzésen, és az a Palinak is biztos olyan visszajelzés lenne a jövő szempontjából, hogy esetleg maradjon. Nagyon örültem és a kinevezésének és annak a szemléletnek, hogy próbál olyan embereket bevonni a labdarúgásunkba, akik kint edződtek és játszottak, és ezt próbálják átadni. Pali profizmusa, ami játékosként jellemezte, edzőként is abszolút megvan, és egy játékosnak nagyon fontos, hogy mit lát és mit érez egy edző, milyen a kisugárzása. Főleg egy fiatal játékosnál fontos az edző pedagógia szemlélete, ebből szerintem eddig nagyon jól vizsgázott. Nem csak az eredmények, de az edzések alapján is mondhatom.

 Fotó: MTI

A védő azután arról beszélt, hogy milyen különbségek vannak a Pintér Attila, illetve a Dárdai Pál által favorizált védekezés között.

Középpályán sokkal erősebbek és masszívabbak vagyunk, és amit még éreztem, hogy közelebb voltak egymáshoz a csapatrészek, így nem volt nagy távolság a védelem és a középpálya között. Főleg a román meccs második félidejében éreztem azt, hogy ez kifejezetten jól működött.

Juhász végül arra a kérdésre válaszolt, miszerint a magyar védelem jobban megbirkózik a magas beívelésekkel, mint a lapos labdákkal.

Ha megnézzük a statisztikákat, mind a három selejtezőn nagyon kevés helyzetet dolgoztak ki az ellenfelek, ami pozitív. Lehet, hogy a magas labdáknál erősebbek vagyunk, és a lapos indítások esetleg a gyengéink, de erre is fel lehet azért készülni. Amiben én nagy fejlődést látok, azok a lefejelt, második labdák, ezeket nagyon jó százalékban szedtük össze” – mondta a válogatott védő.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik