Foci

Két százalék esélye volt a túlélésre a pécsi focistának

A pécsi játékos október 12-én hasi fájdalmakkal került kórházba. Uzomát egyből meg is műtötték, ugyanis vakbele perforált. A középpályás vakbélperforációja után még tüdőgyulladást is kapott, ami igazán veszélyessé tette a helyzetet.

Eke Uzomának rendkívül nagy szerencséje volt, ugyanis nem sokon múlt az élete. A pécsi futballista vakbele előbb perforálni kezdett, majd tüdőgyulladást kapott. A játékos elmondta, hogy százból csupán két ember éli túl az ilyet.

 Fotó: MTI

Másfél hete engedtek csak ki a kórházból, az orvosok állandóan azt hajtogatták nekem, hogy hihetetlen szerencsés vagyok. Akkor fogalmam sem volt, mi történik velem, csak vittek egyik teremből a másikba. Utólag közölték, 100-ból csak 2 ember él túl egy ilyen károsodást, mert a vakbélperforáció után még tüdőgyulladást is kaptam. Isten velem volt, ezért minden nap hálát adok neki, hogy megmentette az életem” – mondta Uzoma a klub honlapjának.

A játékos már jól érzi magát és játszana, de tudja, hogy hosszútávon fontosabb az, ha csak akkor kezd neki az edzéseknek, amikor ezt teste már lehetővé teszi.

A legutóbbi tesztemen minden rendben volt, csütörtökön még vár rám egy kivizsgálás, és ha az orvos engedi, én már pénteken tornáznék egy kicsit. Lassanként pedig egyre erőteljesebb mozgásokba kezdenék. Teljesen jól érzem magam, de csak akkor erőltetném meg a testem, ha erre a szakemberek is engedélyt adnak. Tudom, hogy nem vehetem fél vállról ezt a helyzetet, pedig a dokiknak már két hete azt mondtam: engedjenek ki, mert játszani akarok a Fradi ellen. Nagyon rossz érzés volt tehetetlenül feküdni, mert tényleg hozzá akarom tenni a magamét a csapat teljesítményéhez. Most azon dolgozom, hogy minél hamarabb visszatérhessek a többiek közé” – mesélte a labdarúgó.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik