Foci

Király ötöt kapott, döcögött a Chelsea szekere, megúszta a Pool

A Fulham 5-2-re kapott ki a Derby County-tól, míg a Chelsea és a Liverpool egyaránt 2-1-re győzött az angol Ligakupa legjobb 16 közé jutásáért játszott párharcban.

Az észak-londoni Kékek – akik ezúttal idegenbeli, sárga mezüket húzták magukra – nem a legerősebb, de így is kellőképpen acélos csapattal álltak ki alacsonyabb osztályú ellenfelük otthonában.

José Mourinho fiai az első játékrészben nem erőltették túl magukat, a legnagyobb helyzetet pedig a hazaiak alakították ki a szünetig.

Fotó: Europress fotóügynökség

A térfélcserét követően mindössze négy percet kellett várni az első találatra, Salah előkészítését követően Drogba talált a Shrewsbury kapujába. A vendéglátók nem adták fel, szűk negyed órával a rendes játékidő vége előtt egy szöglet után Mangan volt közelről eredményes, ami végül nem ért hosszabbítást csapatának.

Nem sokkal az egyenlítést követően Salah beadásánál Grandison próbált menteni Drogba elől, ám saját kapujába csúsztatott, ami végzetesnek bizonyult együttese számára.

A Fulham hazai környezetben látta vendégül a Derby County együttesét, s bár a Király Gáborral felálló alakulat már az első félidő derekán kétgólos előnyre tett szert, a Derby még a szünet előtt szépített, majd a fordulás után még négyet vágott a magyar kapusnak, ezzel kiütve a Fulhamet a Ligakupából.

A Liverpool a sírból jött vissza, a walesi Swansea ugyanis a rendes játékidő hajrájában még Emnes találatával vezetett az Anfielden, ám előbb a csereként beálló Balotelli egalizált, majd a hosszabbítás utolsó percében Lovren továbbjutást érő gólt szerzett a Vörösöknek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik