Foci

Először veszített idegenben a Manchester City

A bajnoki címvédő 2-1-re kapott ki a West Ham United vendégeként a Premier League kilencedik fordulójának nyitómeccsén.

A londoni alakulat a vártnál jóval erősebben kezdte a bajnokságot, négy győzelem mellett egy döntetlen és három vereség fűződött a találkozót megelőzően a West Ham nevéhez.

A jó formában futballozó együttes a Manchester City-t látta vendégül szombat délután, amely eddig mindössze egyszer, a Stoke ellen szenvedett vereséget az Etihadban.

Fotó: Europress fotóügynökség

Sam Allardyce fiai bátran, támadó szellemben vágtak neki a meccsnek, s az első játékrész derekán Amalfitano közeli gurításával meg is szerezték a vezetést.

A térfélcserét követően rákapcsolt a vendég gárda, mégis a West Ham jegyezte a második gólt is, Sakho fejese épphogy áthaladt a gólvonalon, de a játékvezető – a gólvonal-technológiának köszönhetően – megadta a találatot.

A City aztán nagyon hamar szépített – Silva volt eredményes -, az egyenlítés azonban a hátralévő kevés időben már nem jött össze Manuel Pellegrini tanítványainak.

Eredmény – Premier League, 9. forduló:

West Ham-Manchester City 2-1 (1-0)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik