Foci

Nemi erőszakkal vádolják Robinhót

Az AC Milan és a Real Madrid korábbi játékosát csoportos nemi erőszak elkövetésével vádolják az olasz hatóságok.

Olasz lapok úgy tudják, egy 18 éves brazil lányt erőszakolt meg egy csoport Milánóban, még 2013 januárjában, és állítólag ennek részese volt a brazil labdarúgó is, aki ekkor az AC Milanban focizott. Robinho most is a piros-fekete együtteshez tartozik, ám jelenleg kölcsönben a Santosban játszik.

 Fotó: Europress Fotóügynökség

Robinho a feleségével és öt barátjával egy étteremben vacsorázott, amikor meglátta a lányt. A futballista hazavitte a feleségét, majd társaival visszatért az étteremhez. A 18 éves lányt egy ismeretlen helyre vitték és a vádak szerint szexuálisan zaklattak, valamint megerőszakolták. Ezt a brazil lány mesélte el fél évvel a történtek után.

A rendőrség nyomozást indított az ügyben, az ügyész pedig kérte, hogy tartóztassák le Robinhót, de a bíró ezt elutasította, mivel a labdarúgó Brazíliában tartózkodik, büntetlen előéletű és természetesen tagadta, hogy elkövette volna az erőszakot.

A brazil futballistát 2009-ben egyszer már őrizetbe vették szexuális erőszak vádjával, ám akkor az angol bíróság ejtette a vádakat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik