Foci

A hajrában mentett pontot a Manchester United

A manchesteri labdarúgócsapat 2-2-es döntetlent játszott a WBA vendégeként a Premier League-ben.

Nagy volt a fogadkozás a Manchester United háza táján a West Bromwich Albion elleni bajnokit megelőzően, a Vörös Ördögöktől többen is lenyilatkozták, hogy hétfőn este ér véget a csapat rossz idegenbeli szereplése. Volt is oka az együttesnek a bizakodásra, ugyanis a Premier League-ben még nem kapott ki aktuális ellenfele otthonában, az eddigi mérleg hét győzelem és egy döntetlen.


Marouane Fellaini csereként beállva volt eredményes
Fotó: Europress Fotóügynökség 

Ehhez képest mindössze nyolc perc telt el a találkozóból, amikor a West Brom megszerezte a vezetést, egy szépen végigvitt akció végén Sessegnon lőtt a hálóba. A folytatásban sem volt túl meggyőző a United, így nem meglepő, hogy Louis van Gaal cserére szánta el magát a szünetben, a váltás pedig bejött, a kispadról beszálló Fellaini a második félidő kezdetén egyenlített – ez volt az első gólja tétmeccsen a manchesteri csapatban.

Lendületbe jött az egyenlítés után a Manchester United, azonban mégis a WBA került ismét előnybe, Berahino iratkozott fel a góllövőlistára. A 75. percben kis híján egyenlített a vendég alakulat, de van Persie a kapufát találta el. A 87. minutumban jött össze az egalizálás, Blind talált be – ő is az első gólját jegyezte manchesteri színekben. A vége 2-2 lett, a United maradt a hatodik, a West Brom előrébb lépett ugyan, de így is csak a 14.

Eredmény – Premier League, 8. forduló

West Bromwich Albion – Manchester United 2-2 (1-0)
Gólszerzők: Sessegnon (8.), Berahino (66.) illetve Fellaini (48.), Blind (87.) 

Videó – Fellaini látványos gólt szerzett:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik