Foci

A 8-1-es vereség évfordulóján kell bizonyítani Bukarestben

Éppen egy évvel ezelőtt, október 11-én szenvedte el a magyar labdarúgó-válogatott története legsúlyosabb vereségét.

A világért sem akarunk sugallani, vagy valamilyen párhuzamot vonni az amszterdami 1-8 és a mai, román-magyar mérkőzés között, ez egyszerűen egy naptári tény.

2013. október 11-e volt a magyar foci sokadik Mohácsa, ráadásul egy olyan vereség, amely földcsuszamlásszerűen változtatta meg a foci jelenkori helyzetének megítélését. Merthogy voltak, akik szerint az Egervári-éra alatt fejlődés következett be, ez a vereség azonban egy pillanat alatt visszarántott mindenkit a földre. Persze ehhez kellett a tavaly szeptember 6-i román-magyar mérkőzés is (0-3), a komikus gólok, a hitehagyott játék.

Most itt a lehetőség a kozmetikázásra, a mieink immár az Eb-selejtezőben tehetik oda magukat Bukarestben. Azért is lenne fontos a csodaszámba menő pont vagy pontok megszerzése, mert hármat már az első selejtezőkörben elherdáltunk az észak-írek ellen, akkor még Pintér Attila vezetésével.

Most már Dárdai Pál az ideglenes kapitány, a játékosok istenítik, s persze fogadkoznak.

Mint mindig. 

A meccs 18 órakor kezdődik Bukarestben és az m1-en, no és persze élő szöveges közvetítéssel a Sport24-en is. A helyszínen van két kollégánk is, akik jelentkeznek majd, ha rendkívülit látnak.

Videó – a hollandok elleni bukta:

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik