Foci

Hét forduló után nyert újra a Haladás

A szombathelyiek hazai környezetben verték 2-0-ra a Lombard Pápát az NB I.-ben. Radó András újra kezdő volt.

Két rossz passzban lévő csapat találkozott vasárnap este Szombathelyen, az OTP Bank Liga 10. fordulójának záró mérkőzésén. Radó András két hónap után ismét ott volt a hazai kezdőben és ez is hozzájárult ahhoz, hogy a Hali veszélyesebben futballozott.

Ennek a 31. percben lett meg az eredménye, Tommaso Rocchi lőtte meg az első magyar bajnoki gólját (1-0). Sőt, a veterán olasz csatár aktív volt a folytatásban is, volt egy nagy helyzete, és másodszor is betalált, de a játékvezető nem adta meg les címén – vitatható ítélet volt.

Főleg Kenesei révén akadt pár lehetősége a Pápának is, de az egyenlítés csak nem akart összejönni. A meccs vége felé közeledve Radó tesztelte több ízben is Szűcsöt, de a rutinos hálóőr résen volt mindegyik esetnél. Radó így kénytelen volt beérni gólpasszal, Gyurjánt szolgálta ki a 83. percben (2-0).

A Szombathelyi Haladás ezzel a sikerrel pontszámban befogta a Nyíregyházát. Ez még csak a második győzelme volt a vasi együttesnek, hét meccset kellett rá várni. A Pápa maradt a 13.

Eredmény – OTP Bank Liga, 10. forduló

Rohonci út, 2240 néző, v: Kassai

Szombathelyi Haladás – Lombard Pápa 2-0 (1-0)

Haladás: Rózsa – Schimmer, Fehér Z., Katona M., Devecseri – Iszlai, Jagodics M. – Nagy O. (Szakály A., 71.), Radó (Németh M., 87.), Gaál B. (Gyurján, 61.) – Rocchi

Pápa: Szűcs L. – Csizmadia, Jagodics B., Bogunovic, Frizoni – Coroian (Zulevs, a szünetben), Tóth G., Nagy T. (Faggyas, 74.), Sluka – Kenesei, Popin (Waltner, 61.)

gólszerzők: Rocchi (32.), Gyurján (83.)

sárga lap: Fehér Z. (21.), Iszlai (47.), Jagodics M. (65.), Schimmer (86.), illetve Csizmadia (23.), Sluka (29.), Frizoni (34.), Popin (55.), Jagodics B. (57.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik