Foci

A Real megizzadt Szófiában, a Juventus Madridban kapott ki

A BL-csoportkör 2. fordulójában több meglepő eredmény is született, ugyanis a Real Madrid csak eggyel verte a Ludogorets csapatát, míg a Liverpool és a Juventus is pont nélkül zárta a szerda estét.

A Blancók a bajnoki bukdácsolás után nagyon meggyőzően fociztak a Basel elleni Bajnokok Ligája mérkőzésen, hiszen 5-1-re kiütötték a svájciakat.

A 2. fordulóban egy újabb könnyen legyőzhető csapatot kaptak, a bolgár Ludogorets személyében, ám kicsit sem volt sétagalopp a szófiai túra Ronaldóék számára.

 Fotó: Europress Fotóügynökség

A hazaiak ugyanis a 6. percben Marcelinho révén vezetést szereztek, majd a Real Madrid megrohamozta az ellenfél kapuját. A vendégek portugál zsenije a 11. percben egalizálhatott is volna, ám büntetőt hibázott, majd a 25. percben egy újabb tizenegyest már a hálóba küldött (1-1).

A Real-dominancia ellenére a hazaiaknak is voltak lehetőségeik, de nem tudtak vele élni, miközben a spanyolok igen, hiszen a meccs hajrájához közeledve Karim Benzema juttatta előnyhöz a királyi alakulatot. Végül maradt a 2-1-es vendég siker, amivel a Real Madrid hibátlanul vezeti a B csoport.

A kvartett második helyén az a Liverpool áll, mely vereséget szenvedett a Basel otthonában, de jobb gólkülönbségük miatt – azonos pontszámmal állnak – az angolok megelőzik a svájciakat.

 Fotó: Europress Fotóügynökség

Az A csoport rangadóján az Atletico Madrid a Juventust fogadta. A zöldben játszó olaszok jóval többet birtokolták a labdát, helyezetük mégis alig akadt, ellenben a hazaiak jóval többször próbálkoztak.

A gólnélküli első félidő után sem változot sokat a játék képe, próbálkoztak az olaszok, a kapuba mégis az Atletico talált be: a 75. percben Arda Turan ünnepelhetett, ezzel a góllal pedig be is gyűjtötte a három pontot a madridi alakulat. Tegyük hozzá, a Juventusnak 90 perc alatt egyetlen kaput eltaláló lövése sem volt.

A másik összecsapáson a svéd Malmö könnyen, 2-0-ra verte az Olympiakoszt Rosenberg duplájának köszönhetően.

A játéknap többi meccséről, a többi között az Arsenal sikeréről IDE kattintva olvashatsz.

Eredmények – Bajnokok Ligája, csoprtkör, 2. forduló

A csoport:
Atletico Madrid-Juventus 1-0 (0-0)
Gólszerző: Turan (75.) 

Malmö-Olympiakosz 2-0 (1-0)
Gólszerző: Rosenberg (42., 82.) 

B csoport:
Ludogorets-Real Madrid 1-2 (1-1)
Gólszerzők: Marcelinho (6.) illetve Ronaldo (25.-büntetőből), Benzema (77.) 

Basel-Liverpool 1-0 (0-0)
Gólszerző: Streller (52.) 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik