Foci

Öngólnak köszönhetően maradt hibátlan a Videoton

Az OTP Bank Liga 9. fordulójának rangadóján a Videoton 2-1-re legyőzte a Diósgyőrt.

A forduló előtt csak három együttes volt az NB I-ben, amelyik még nem kapott ki idén: az egyik a Paks, a másik kettő pedig a Diósgyőr és a Videoton, a fehérváriak és a miskolciak pedig épp egymás ellen léptek pályára vasárnap délután.

A DVTK eddig öt győzelmet és két döntetlent gyűjtött be, a Videoton viszont mind a nyolc meccsét megnyerte, tehát izgalmas találkozóra számíthattunk, és így is lett.

A kezdés után a hazaiak domináltak a meccsen, Radosnak és a diósgyőri védelemnek többször is az utolsó pillanatban kellett mentenie, de megoldották a feladatot, így a szünetre 0-0-val vonultak a felek.

 Fotó: MTI

A második etapban a vendégek is veszélyes helyzeteket alakítottak ki, ám az 55. percben Nikolics látványos góllal szerzett vezetést a fehérvári alakulatnak. Az előny birtokában is lendületben maradt a Videoton, azonban a hajrában, egy szöglet után Grumic egalizálni tudott (1-1).

A 85. percben viszont megint a vendéglátók ünnepelhettek, ám ehhez az kellett, hogy egy szélről jövő beadást Alves a saját kapujába passzoljon (2-1).

A győzelemmel a Videoton mérlege kilencből kilenc, vagyis továbbra sincs olyan csapat, amelyik legalább pontot tudott volna szerezni a fehérváriak ellen. A Diósgyőr maradt negyedik a tabellán.

Eredmény – OTP Bank Liga, 9. forduló

Videoton FC – Diósgyőri VTK 2-1 (0-0)
Székesfehérvár, 5522 néző, v.: Bognár

Gólszerzők: Nikolics (54.), Alves (öngól – 86.), illetve Grumics (81.)
Sárga lap: Sándor Gy. (19.), Oliveira (56.), Kovács I. (70.), Juhász R. (78.), Szolnoki (93.), Feczesin (94.), illetve Grumics (53.), Husic (57.), Szalai V. (58.), Elek Á. (61.), Bacsa (87.)

Videoton: Calatayud – Szolnoki, Juhász R., Vinícius, Stopira – Sándor Gy., Simon Á. – Gyurcsó (Trebotic 79.), Kovács I., Oliveira (Álvarez 86.) – Nikolics (Feczesin 94.)
    
DVTK: Rados – Okuka, Alves, Kádár, Husic – Barczi (Marjanovic 72.), Egerszegi (Bacsa 60.), Elek Á., Bognár I. – Takács T. (Grumics 37.), Griffiths

Ajánlott videó

Olvasói sztorik