Foci

Doll: “Mindent ki kell adnunk magunkból”

A Ferencváros trénere szerint nem lesz könnyű a Haladás elleni bajnokin begyűjteni mindhárom pontot.

A zöld-fehérek az OTP Bank Liga kilencedik fordulójában, vasárnap 18 óra 30 perctől a szombathelyieket látják vendégül a Groupama Arénában.

“Teljesen más arcunkat kell mutatnunk a Haladás ellen, mint tettük azt az Újpest elleni mérkőzésen. A játékunknak, és a mentalitásunknak is jelentősen fel kell javulnia, ha meg akarjuk nyerni a mérkőzést. Ha ebben a két tényezőben maximálisan teljesítünk, akkor nem lehet gond. Szeretnénk három ponttal gazdagodni a Haladás elleni bajnokin, ezért mindent ki kell adnunk magunkból!” – mondta a fradi.hu-nak a német szakember a meccset megelőzően.

 Fotó: MTI

Artner Tamás, a Haladás trénere úgy látja, nagyon nehéz mérkőzés előtt áll együttese.

“Nagyon jó csapat ellen lépünk pályára, akik nagyon együtt vannak és fizikálisan erősek. A Ferencváros elé bajnoki címet tűztek ki célul. A múlt héten elvesztették az Újpest elleni rangadót, ami fájó vereség lehetett nekik, de éppen ezért kettőzött erővel fognak küzdeni, hogy javítani tudjanak. Sajnos több kulcsemberrel sem tudok számolni vasárnap. Úgy gondolom, hogy jelenleg egy Radó Andrást és egy Halmosi Pétert nem tud pótolni a csapat, de azoknak, akik majd a helyükön szerepelnek, a tudásuk legjavát kell nyújtaniuk” – beszélt Artner.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik