Foci

Kilenc emberrel is nyert a Pécs

Az OTP Bank Liga 9. fordulójának nyitómeccsén a pécsiek 2-1-re verték a Honvédot.

Két középcsapat találkozott péntek este a Bozsik Stadionban: a hazaiak célja az volt, hogy közelebb kerüljenek az éllovasokhoz, míg a PMFC szerette volna idei második sikerét begyűjteni.

A mérkőzés nem hozott túl jó iramot a kezdés után, később viszont a Honvéd fokozatosan ellenfele fölé nőtt, de gólt így sem tudtak szerezni. A szünet után viszont meglepetésre a mecsekaljaiak jutottak előnyhöz Kővári révén.

 Fotó: MTI

Sőt, a 63. percben kettőre nőtt a különbség, mivel Szatmári közelről bevette a kaput, így a Honvédnak mindent fel kellett tenni egy lapra a pontszerzéshez.

A hazaiak azonban csak szépíteni tudtak, még úgy is, hogy a játékvezető a 65. percben előbb Romicot, majd a hajrában Pölöskeyt is kiállítota. A vereséggel a Honvéd maradt a 8., a Pécs viszont előrelépett a 9. helyre.

Eredmény – OTP Bank Liga, 9. forduló

Budapest Honvéd – PMFC-Matias 1-2 (0-0)
Bozsik Stadion, 1000 néző, v.: Erdős

Gólszerzők: Youla (66., 11-esből), illetve Kővári (49.), Szatmári L. (63.)
Piros lap: Romic (65.), Pölöskey (90.)
Sárga lap: Portilla (42.), Vécsei (75.), Kosnic (90.), illetve Poleksic (91.)

Budapest Honvéd: Kemenes – Ikenne-King (Mancini, 79.), Kosnic, Marku, Alcibiade – Vécsei, Portilla (Gazdag, 76.), Hidi – Job (Vidovic, 62.), Youla, Traoré

PMFC-Matias: Poleksic – Nagy J., Balogh B., Romic, Uzoma – Kővári, Horváth A. (Pölöskey, 77.), Szatmári L., Márkvárt, Heffler N. (Causic, 67.) – Frőhlich (Lantos, 87.)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik