Vagi-Marton(960x640).jpg (vági márton, csányi sándor, )
Foci sport

Európa legszigorúbb szabályozását vezeti be az MLSZ

A Magyar Labdarúgó Szövetség a háttér rendbetétele után végre belenyúl a fociba is. Nem kicsit, nagyon. Legalábbis ez derül ki Vági Márton főtitkár sport televízióban elhangzó mondataiból.

A magyar és a fiatal játékosok szerepeltetését is szabályozhatja az MLSZ a közeljövőben – derült ki a Grund felsőfokon dokumentumfilmhez kapcsolódó Sportgazdaság extra szeptember 23-i adásából, amelynekVági Márton, az MLSZ főtitkára, dr. Szabó Tamás, az MLSZ akadémiai audit projektvezetője és Juhász Roland, a Videoton válogatott védője volt a vendége.

Belgiummal példálózott a műsor, ahol erős szövetségi ráhatás is kellett az utánpótlás-nevelés felvirágoztatásához, a sportág “váltóinak” átállításához. A jó értelemben vett diktatúra a német, az osztrák és a svájci szövetségnél is meg volt, ezek az országok ennek és a 2000-es évek eleje óta tartó központi sportágfejlesztő irányvonalak meghatározásának és betartásának köszönhetik látványos előrelépésüket.

Vági Márton (jobbra) és Csányi Sándor elnök kellőképpen eltökélt a sportág átfogó reformját illetően
Fotó: MTI 

Vági Márton, a Magyar Labdarúgó-szövetség főtitkára a hazai helyzetet így vázolta a műsorban: „A szövetség dolga, hogy feltételrendszert teremtsen, mert a magyar labdarúgásnak nincs akkora jövedelem-termelő képessége, hogy az utánpótlás nonprofit feladatait ellássa. A szövetség akkor tud feltételeket támasztani a központból, ha rendelkezik tapasztalattal arról, hogyan kell akadémiát működtetni. Sokat kell tanulnunk. Nem elég, hogy kimegyünk külföldi akadémiákra vagy ilyen filmeken nevelődünk. Be kell fogadni a tudást, tudásimportra van szükség.”

A főtitkár elmondta, az akadémiákat gazdasági társaságok működtetik, ugyanakkor az állam többet ad a működéshez, mint a tulajdonosi kör, így az MLSZ vagy az állam jogosan támaszthat feltételeket. 

„A klubok és a szövetség vezetői valószínűleg az idén ősszel megállapodnak, és akkor meghirdetjük, hogy 2017-ig fokozatosan bevezetünk egy új rendszert. Vélhetően Európában nálunk lesz a legszigorúbb az arány a magyarok és a külföldiek, illetve a fiatalok vonatkozásában. Azt például kijelenthetjük, hogy a 2016–2017-es szezontól kezdve kötelező legalább egy 18 éves játékos szerepeltetése. Sajnos azért tudjuk mindezt megtenni, mert ezen az úton mi vagyunk az egyik legjobban lemaradva… A háttér, a kultúra, a magyar futballban szét lett verve, hagytuk, hogy az elmúlt 25 évben széthordják, amit magyar labdarúgásnak hívtak. 5-8-10 éve mindenki azt csinálta, amit akart. Semmiféle hosszú távú elgondolás sem volt. A generációváltáshoz rövid távon igenis el kell szenvedni veszteségeket…” – jelentette ki az MLSZ főtitkára.

Mi csak annyit teszünk hozzá: végre!

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.