Foci

Új Pep Guardiola születhet

Luis Enrique (Luis Enrique)
Luis Enrique (Luis Enrique)

Története során még soha nem indított négy meccs, négy győzelem, kapott gól nélkül idényrajttal az FC Barcelona. Luis Enriqueé az érdem.

A Barcelona Pep Guardiola regnálása alatt számos történelmi rekordot megdöntött és emelt olyan magasságba, amiről sokan úgy gondolkodnak, nehéz lesz felülmúlni. Nos, Luis Enriquének máris sikerült egy korábbi klubcsúcsot átadnia a múltnak. Az új edző irányításával a gárda úgy nyerte meg első négy bajnokiját, hogy gólt sem kapott, erre pedig még nem volt példa az egyesület történetében.

 
Luis Enrique jól dirigál
Fotó: europress 

A kapott gól nélküli szezonkezdetet jelentő csúcsot a Rinus Michels vezette együttes tartja, amelynek kapujába az 1977/78-as idényben az első hat fordulóban nem tudtak betalálni a riválisok. Ugyanakkor a Michels vezett csapat rekordját “bepiszkítja” a 2. és a 3. fordulóban a Betis és a Bilbaóval szemben 0-0-ás döntetlen (végül a 7. fordulóban a Hércules állította meg – 2-1 – a Michels csapatot).

Azt nyilván a klub jövőben eredményessége mutatja majd meg, hogy a Barcelona pár év keresgélés után megtalálta-e azt az edzőt, aki Pep Guardiola méltó utódjaként újra a csúcsra vezeti a katalán klubot. Ami biztos, Luis Enrique biztató rajtot vett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik