Foci

Cristiano Ronaldo négyet lőtt az Elchének

A madridi labdarúgócsapat hazai környezetben nyert 5-1-re az Elche ellen a spanyol bajnokság 5. fordulójában.

Nem várt könnyű feladat az Elche együttesére kedden este, ugyanis a Santiago Bernabéu Stadionban vendégeskedett a kiscsapat, ráadásul a blancók a hétvégén 8-2-re ütötték ki a Deportivót idegenben, azaz a kellő önbizalommal várhatták az összecsapást. Történt érdekesség már a kezdő sípszó előtt is: Karim Benzema, Luka Modric és Iker Casillas is a kispadra szorult.


Fotó: Europress Fotóügynökség

A 15. percben járt az összecsapás, amikor tizenegyesből megszerezte a vezetést az Elche, ám nem sokkal később Bale fejjel szépített. Nem kellett sokat várni arra sem, hogy átvegye a vezetést a Real: véleményes büntetőhöz jutottak a hazaiak, Cristiano Ronaldo pedig nem hibázott. Sőt, a portugál klasszis pár perc múlva fejjel is eredményes volt, így már kettővel vezetett a Madrid.

A második felvonásban itt is, ott is jegyezhettünk volt helyzeteket, majd már amikor kezdtük elkönyvelni a 3-1-es végeredményt újabb büntetőhöz jutott a Real, ezúttal is Ronaldo volt az ítéletvégrehajtó. Még mindig nem volt vége, Cristiano Ronaldo a 92. percben is betalált, a Real Madrid pedig 5-1-re nyert és elkönyvelhette szezonbéli harmadik bajnoki sikerét.

Eredmény – La Liga, 5. forduló

Real Madrid – Elche 5-1 (3-1)
Gólszerzők: Bale (20.), C. Ronaldo (27., 32., 80., 90+2 – az elsőt és a harmadikat 11-esből) illetve Albacar (15. – 11-esből)

Videó – Cristiano Ronaldo negyedik gólja:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik