Nagy mezőnyfölényben futballozta végig az első félidőt a Debrecen, ennek ellenére a vendégek jártak közelebb a gólszerzéshez: Bebeto szerezte meg Mészárostól a labdát, amelyet egyedül vezethetett Novakovicra, de a kapusba lőtt.
Fotó: MTI
A játék képe a szünet után sem változott, Kondás Elemér együttese szinte végig egykapuzott, ugyanakkor a legnagyobb lehetőséget ezúttal is a kecskemétiek puskázták el. Ezúttal Balázs volt az, aki egy az egyben próbálkozhatott Novakoviccsal szemben, de cselezni próbált, sikertelenül.
A hajdúságiak ugyan becsülettel hajtottak a győzelemért, de képtelenek voltak feltörni a vendégek védekezését, így maradt a gól nélküli döntetlen.
A Debrecen egymás után a második hazai bajnoki találkozóján nem tudott győzni, ráadásul ezen a két mérkőzésen még gólt sem lőtt.