Foci sport

Tőzsér: “Mindenki szajkózza a maga igazát”

Az északírek ellen elszenvedett 2-1-es vereséget követően a mérkőzésen kezdőként pályára lépő Tőzsér Dániel is megszólalt.

Dárdai veheti át a válogatott irányítását

A Watford-légiós a Nemzeti Sportnak adott nyilatkozatában válaszolt a nemzeti csapat kritikusainak, ugyanakkor vállalta a felelősséget a gyenge szereplésért.

“Húsz éve sem jutott ki sehova a válogatott, pedig azoknak, akik ma hevesen kritizálnak, ugyanúgy meg lett volna az esélyük a nagy tornán való részvételre. Félreértés ne essék, az északírek ellen nyerni kellett volna. Igen. Ugyan nem gyenge, de nem is hatalmas játékerőt képviselő válogatottal találkoztunk. Az országban mindenki joggal győzelmet várt, mi, játékosok is. Beszélgettem a többekkel a mérkőzés óta, Juhász Rolitól Dzsudzsák Balázsig, mindenki kivan.”

Fotó: Europress fotóügynökség

Tőzsér hozzátette, látják, mik voltak a hibák a legutóbbi összecsapáson, de ezt nem kívánta a sajtó orrára kötni.

“Szó esett arról, mit rontottunk el, de mielőtt megkérdeznék, konkrétan mit, annyit mondhatok csupán, tudjuk, mi okozott nehézséget a kilencven percben, de ez nem az újságok lapjaira való, előbb szemtől szemben kell egymással megbeszélnünk. A vereségnél is súlyosabb problémának látom, hogy a magyar futball szereplői nem akarnak összefogni. Mindenki szajkózza a maga igazát, de nem egy irányba tartunk, nem tettük le a voksunk egy bizonyos koncepció mellett” – fejezte be.

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.