Rögzítsük: a világranglista 95. helyén álló, az elmúlt 31 mérkőzésén csak három alkalommal nyerni képes, négy éve idegenben nyeretlen észak-írek ellen maradt alul 2-1-re a Pintér Attila szövetségi kapitány által pályára küldött tizenegy. Ellenünk speciel még sosem nyertek.
Ez az újabb “történelminek nevezett” vereség még akkor is borzasztó, ha az ellenfél játékosai az NB1-nél kétség kívül magasabb szintű bajnokságok szerződtetett labdarúgói.
Dzsudzsák Balázsnak nem a futballtudásával van baj
Fotó: europress
Ami kristály tisztán látszik, Pintérnek a tucatnyi összetartás alatt sem sikerült megtalálnia a vezért, éppen ezért vasárnap este pályára küldött játékosok közt nem volt egy sem, aki igazi vezetője tudott volna lenni a csapatnak.
Adott csoporton belül a vezérszerep nem euróban és semmiképp nem hangerőben mérendő – ideális esetben. Többnyire nem a legjobbnak tartott, legnagyobb értékű játékos a csapatkapitány. Mást ne mondjunk; Barcelonában sem Messi volt az, hanem Xavi.
Sokkal inkább sportbéli és emberi tulajdonságok, bizonyos fokú intellektustöbblet emeli a többiek fölé azt, akit egyöntetűen mindenki elfogad, aki alkalmas a szerepre, hogy éles helyzetben puszta szempillantásával rendet tegyen a pályán. Ezért ő az edző meghosszabbított jobbkeze.
Egyetlen labdajáték, egyetlen csapata sem engedheti meg magának azt, hogy igazi vezér, a többiek által egyöntetűen elfogadott csapatkapitány nélkül lépjen pályára. A kapitány azt sem vette észre többek közt, amikor Gera Zoltán távollétében annak a Dzsudzsák Balázsnak karjára akasztotta a kapitányi karszalagot, aki láthatóan sosem gondolkozik csapat szinten.
De ez már csoportdinamikai, csoportkohéziós, sportpedagógiai, sportpszichológiai tudományos magasság.
Fájdalom, Pintér esetében tök fölösleges ebbe belemenni.
