Foci

Ötödször is legyőznénk az északíreket

Első tétmérkőzését játssza vasárnap Pintér Attila irányításával a magyar labdarúgó-válogatott, amely a Groupama Arénában fogadja az északíreket a 2016-os franciaországi Európa-bajnokság selejtezősorozatának nyitányán.

A tavaly decemberben kinevezett szakembernek négy mérkőzésen volt lehetősége arra, hogy megtalálja a számára legideálisabb összetételű együttest. Márciusban, Győrben a finnektől 2-1-re kikapott a gárda, majd májusban, Debrecenben 2-2-es döntetlent játszott a dánokkal. Júniusban az albánokat 1-0-ra, a kazahokat pedig 3-0-ra győzte le a csapat – utóbbi találkozó előtt a szövetségi kapitány rosszul lett, így nem ülhetett le a kispadra.

Pintér a kinevezése óta eltelt időszakban több összetartást tartott, és összesen 63 futballistát próbált ki. Ahogyan azt hétfőn, a telki edzőközpontban tartott sajtótájékoztatóján elmondta, jelenleg a most meghívott 24 mezőnyjátékos és négy kapus tud a legjobban alkalmazkodni ahhoz a két játékrendszerhez, amelyet alkalmazni kíván.


  Fotó: MTI

A vasárnapi ellenfél, Észak-Írország ugyan csak a 95. helyen áll a világranglistán – Magyarország a 34. -, azonban a keretében található futballisták közül többen az angol Premier League-ben szerepelnek hétről hétre, így várható, hogy erőltetni fogják a test-test elleni párharcokat, a kemény fizikai csatát.
    
Az egymás elleni mérleg hazai fölényt mutat, ugyanis mind a négy eddigi összecsapáson magyar győzelem született. Legutóbb 2008. november 19-én, Belfastban találkoztak egymással a felek, akkor Torghelle Sándor és Gera Zoltán góljával nyert a magyar együttes.
    
A két válogatottban közös, hogy az 1986-os mexikói világbajnokság óta nem vett részt nagy nemzetközi tornán. Az Eb selejtezősorozata huszonöt mérkőzéssel kezdődik, 53 ország válogatottja pályázik a 23 kiadó helyre. 

A magyar-északír múlt:

1988.10.19., Budapest: Magyarország – Észak-Írország 1-0 (0-0), vb-selejtező
1989.09.06., Belfast: Észak-Írország – Magyarország 1-2 (0-2), vb-selejtező
2000.04.26., Belfast: Észak-Írország – Magyarország 0-1 (0-0), barátságos
2008.11.19., Belfast: Észak-Írország – Magyarország 0-2 (0-0), barátságos

Ajánlott videó

Olvasói sztorik