Foci

Észak-Írország is ki akar jutni az Eb-re

Erősnek tartja a magyar csapatot Michael O'Neill, az északír labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, aki nehéz mérkőzésre számít vasárnap a Groupama Arénában a 2016-os franciaországi Európa-bajnokság selejtezősorozatának nyitányán.

“Jól sikerült a felkészülésünk és szeretnénk minden tőlünk telhetőt megtenni, hogy végül ott legyünk az első háromban” – nyilatkozta a szakember, aki szerint csapata az Eb létszámnövelésével hatalmas lehetőséget kapott, ugyanis ilyen jó esélyekkel talán még soha nem vághattak neki egy kvalifikációnak.

A tréner hozzátette, számos rutinos futballistájának ez lehet az utolsó esélye arra, hogy egy nagy nemzetközi tornán szerepeljen, külön kiemelt Steven Davis és Aaron Hughes nevét.

Michael O’Neill úgy vélte, együttese már a legutóbbi, világbajnoki selejtezősorozatban sem nyújtott rossz teljesítményt, ugyanakkor Portugália és Oroszország mögött nem lehetett esélyük a továbbjutásra, a mostani sorsoláskor azonban valamivel jobban jártak, ugyanis úgy gondolja, hogy a csoportból Görögországnak, Romániának, Finnországnak, Magyarországnak és nekik hasonló esélyeik vannak.

Fotó: Europress fotóügynökség

A magyarokkal kapcsolatban elmondta, kielemezték riválisuk mérkőzéseit, különösen a Pintér Attila irányítása alatt lejátszott négy találkozót.

“Erős csapat a magyar és semmivel sem lesz könnyebb dolgunk, mintha Romániában vagy Görögországban kellene pályára lépnünk” – mondta a tréner, aki arra a kérdésre, hogy elégedett lenne a döntetlennel, azt mondta, a magyar csapat erősebb, így ez nem lenne csalódás a számukra, ennek ellenére nem erre fognak játszani. Ugyanakkor megjegyezte, hogy a továbbjutáshoz – amelyhez véleménye szerint 17 pontra van szükség – elengedhetetlen, hogy együttese idegenben is gyűjtsön pontokat.

A szövetségi kapitány Gera Zoltán sérülésével kapcsolatban azt mondta, hogy a veterán támadó közel két éve nem játszott a magyar válogatottban, így az általuk elemzett összecsapásokon sem, ezért a Ferencváros támadójának kiválása nem változtat a felkészülésükön.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik