Foci

Kizártak egy brazil csapatot a kupából

A brazil sportdöntő bíróság kizárta a Gremio labdarúgócsapatát a Brazil Kupából, miután a klub néhány szurkolója rasszista megjegyzésekkel illette a rivális csapat egyik játékosát.

A végül kizárt Gremio 2-0 arányban kapott ki a Santostól a kupa legjobb 16 csapata közt. A porto alegre-i klub szurkolói a mérkőzés közben majomnak nevezték és más rasszista beszólásokkal próbálták meg kizökkenteni Aranhát, a Santos kapusát. A kizárás miatt a szerdai visszavágót le sem játszották.

A Gremiónak a kizárás mellett 50 ezer reál (5,3 millió forint) büntetést is fizetnie kell. A klub fellebbez az elsőfokú ítélet ellen.

Az Eurosport információ szerint legalább egy Gremio szurkoló vesztette el a munkáját az esetet követően. A történtekről ugyanis videofelvétel is készült és sajtóértesülések szerint a klub több embert is kitiltott az Arena Gremioból, az együttes új stadionjából, ők két évig nem mehetnek meccsre. Az első találkozó játékvezetője – mivel jelentésében nem tüntette fel a rasszista cselekedetet – kilencven napig nem vezethet összecsapást.

A klubnál még nem kommentálták az esetet, de a sors iróniája, hogy a múlt héten indítottak el az együttesnél egy rasszizmus elleni kampányt „Elég” címmel.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik