Foci

Levizelte az apja a korábbi Bundesliga-játékost

Thorsten Legat könyvében azt írja, hogy az apja verte és zaklatta őt gyerekkorában.

„Wenn das Leben foult spielt” címen jelentett meg önéletrajzi könyvet a korábbi Bundesliga-játékos, Thorsten Legat, amiben több szörnyű dologról is vall. A könyvből a többi közt azt is kiderül, hogy gyerekkorában, amikor Legat apja részegen hazaért, akkor sokszor bambuszbotokkal verte a feleségét és a négy fiát, egészen addig, amíg a botok el nem törtek.

Az egykori focista gyerekként a szüleivel aludt, apja akkor zaklatta. Olyan is előfordult, hogy a férfi levizelte a saját gyerekeit.

Legat a Bildnek elmondta, hogy ezek miatt is voltak agresszív hajlamai korábban: 1996-ban verekedett, a másik kórházban kötött ki, őt pedig letartóztatták, 2007-ben pedig egy parkolóban rántott szamuráj kardot, állítólag önvédelemből.

A most 45 esztendős Thorsten Legat a sportba menekült és egészen a Bundesligáig vitte, játszott a Bochum, a Werder Bremen, az Eintracht Frankfurt, a Stuttgart és a Schalke színeiben is, 2001-ben a gelsenkircheniektől vonult vissza. A pályafutását követően edzőnek állt, jelenleg egy hatodosztályú csapatot irányít.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik