Foci

Portugáliából rúgtak bele a Videoton elnökébe

José Gomes, a fehérvári klub egykori edzője nyílt levélben válaszolt Kovács Ferenc kritikáira.

A Videotontól nyáron távozó José Gomesnél a napokban a sportnapilaban megjelent Kovács Ferenc interjú miatt telt be a pohár. A Nemzeti Sport szerkesztőségébe eljuttatott válaszlevelében nagy tisztelettel szól a magyar labdarúgásban látható fejlesztések és a klub törekvéseivel kapcsolatban.

 
José Gomes visszaszólt Portugáliából
Fotó: MTI 

Ugyanakkor Kovács Ferenctől tiszteletet kér és azt, mindenki hasonlítsa össze a tiszteletbeli elnök 2013 őszi és jelenlegi nyilatkozatait vele és a csapat játékával kapcsolatban, mert a kettő ellentmond egymásnak.

Megjegyzi, az idén januárban 80. életévét betöltő szakember jobban tenné, ha: “inkább a gyerekei és unokái társaságában élvezze a futballt. Élvezze ki az elismeréseit, az érmeit, és hagyja szabadon a magyar futballt. Ez már nem az a játék, amit ő ismert. A tudása elavult.”

 
Kovács Ferenc a Videoton mellet a magyar utánpótlás reformját is felügyeli
Forrás: vidi.hu 

Gomes azt kívánja Kovácsnak, hogy “Isten adjon neki továbbra is egészséget, erőt és energiát, akár ahhoz is, hogy a szavaiba továbbra is mérget csepegtessen”,  és azt állítja, hogy a “Videotonnál töltött időm alatt nem a Debrecen, a Győr, a Ferencváros és a Diósgyőr volt a legnagyobb ellenfelem, hanem Kovács úr és a nevetséges megszólalásai, amelyekkel állandóan a klub játékosait kritizálta. Magánbeszélgetéseket vitt a nyilvánosság elé, szándékosan destabilizálta az öltözőt.”

Ez utóbbi mondat különösen súlyos vád, még inkább a “mutyizásokra” – így magyarul írta – tett célzása.

Nyílt levelében azonban a portugál akkor nyomta a legmélyebbre Kovács Ferencbe a tőrt, amikor vagy háromszor is kiemelte, a Magyarországon ikonként és mesteredzőként számon tartott szakember “edzősködése során semmilyen címet nem nyert! Egy bajnokságot, egy kupát sem!”.

Megjegyzem, ez utóbbi állítás szigorúan nézve sem igaz, mivel 1992-ben az Újpesttel nyert Magyar Kupát. Ellenben mi magyarok akkor sem tudjuk Kovács Ferencnek elfelejteni klubfutballunk legutolsó nagy sikerét, a Videoton 1985-ös UEFA Kupa menetelését. A PSG, vagy a Manchester United kiejtését, a Real Madrid elleni döntőt, a Santiago Bernabéu stadionban telt ház előtt rendezett visszavágón a győzelmet, a csillogó szemű Videoton játékosokat, az ezüstérmet a nyakakban.

Fájó, ennek már bő 29 éve…

Ahogy Gomes levelében fogalmaz: “én csak amatőr futballista voltam, de mindent megteszek, hogy sikeres edző legyek.”

Drága José: kívánjuk, hogy soha semmit ne nyerjél, csak egy tetszőleges ország kupáját és mondjuk az akkori UEFA Kupa ezüstnek napjainkban megfelelő Európa Liga második helyet valamelyik csapatoddal!

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik