Foci

Ha jön Del Piero, nem kapja meg Puskás mezét

Korábban felvetődött, ha az olasz legenda a Budapest Honvédhoz szerződik, a tízes mezt kaphatja.

A dolog szépséghibája, hogy a fővárosi klub korábban visszavonultatta Puskás Ferenc korábbi mezszámát, így hiába játszott Del Piero éveken át ezzel a számmal a hátán, Kispesten mást kellene választania, feltéve, ha az NB I-et választja.

Napokkal ezelőtt azonban az a pletyka kapott szárnyra, hogy a piros-feketék mégis odaadnák neki a legendás szerelést, George F. Hemingway viszont cáfolta az értesüléseket.

 Fotó: Europress Fotóügynökség

“Szó sem volt ilyesmiről. Puskás Ferenc a Honvéd és a magyar labdarúgás legendája, úgyhogy erről szó sem lehet, ez tisztelet kérdése. Del Piero a 7-es mezt kapja meg, amennyiben leigazoljuk” – mondta a klubigazgató a Digi Sport műsorában.

Del Piero egyébként még szerdán is egyeztetett a Honvéddal, ám a Nemzeti Sport úgy tudja, a magyar együttes és a Dynamo Delhi mellett egy másik csapat is beszállt a versenybe.

Gennaro Gattuso jelenlegi csapata, a görög OFI is szeretné a soraiban tudni a csatárt, ám krétaiak egyelőre még nem vették fel a kapcsolatot Del Pieróval. 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik