Foci

Simán verték a magyar U18-as válogatottat

A csehországiVáclav Ježek torna első napján a házigazdák 4-1-re verték a magyar U18-as együttest.

Pisont István csapata nehéz meccsnek nézett elébe, ugyanis a csehek jóval komolyabb játékerőt képviselnek a mieinknél. Ennek megfelelően a házigazdák domináltak a meccsen, és már a kezdés után kezükbe vették az irányítást.

Az első 45 perc során a csehek kettőt lőttek nekünk, majd Óvári szépített, de a vendéglátók ezt követően megint kétszer megvillantak, így végül 4-1-re nyerték a találkozót.

 Fotó: MLSZ.hu

“Sajnos ma nem igazán volt ellenszerünk a csehek nem látványos, de nagyon racionális játékára. – mondta az U18-as válogatott megbízott szövetségi edzője, Pisont István az mlsz.hu-nak. Az ellenfél játéka a régi angol focira emlékeztetett: a középpályát kihagyva egyből a csatároknak ívelték a labdát, akik könyörtelenül kihasználták a hibáinkat. Ez okozta azt is, hogy védekezésben 5-4-1-re kényszerültünk. Ez a csapat fél éve nem játszott együtt, ezért számítottunk rá, hogy nehéz meccs vár ránk a motivált és friss házigazda cseh csapat ellen. Az eredménytől és a mutatott játéktól függetlenül nem vagyok teljesen elégedetlen, hiszen a második félidőben többször is a védelmük mögé tudtunk kerülni, ami a jövőre nézve ad okot a bizakodásra. Jó felmérő volt ez a meccs.”

Eredmény – felkészülési mérkőzés

Magyarország-Csehország 4-1 (2-0)
Gól:
Óvári (’59) 

Magyarország: Ipacs – Farkas (Kutai ’80), Fehér, Csonka, László – Erdei, Szivacski, Sallai (Tóth ’75) – Ternován (Kertai ’46), Pendl (Murka ’53), Óvári

Ajánlott videó

Olvasói sztorik