Foci

Klose is a csúcson hagyja abba

Nem szerepel többet a német labdarúgó-válogatottban Miroslav Klose, aki a nyári brazíliai világbajnokságon minden idők legeredményesebb vb-játékosa lett, a csapattal pedig aranyérmet nyert.

A 36 éves csatár 137 válogatottság és összesen 71 gól után mondott le a Nationalelf mezéről, a vb-diadal óta a korábbi csapatkapitány Philipp Lahm után ő a második, aki búcsúzik a nemzeti együttestől.

“A Brazíliában megnyert trófeával valóra vált egy gyermekkori álmom, büszke vagyok és szerencsésnek érzem magam, hogy hozzájárulhattam ehhez a sikerhez, amely nagy jelentőségű a német futball szempontjából” – idézte Klosét a német szövetség (DFB) hétfői közleménye. A támadó hozzátette, ennél szebb és alkalmasabb időpontot nem találhatott volna a búcsúra.

Joachim Löw szövetségi kapitány “világsztárnak” nevezte Klosét, akit a labdarúgás történetében az egyik legnagyobb csatárnak tart.

 Fotó: Europress fotóügynökség

Lahm és Klose szeptember 3-án, a vb-döntős rivális Argentína ellen Düsseldorfban sorra kerülő barátságos mérkőzés alkalmával köszön el hivatalosan a válogatottól. Wolfgang Niersbach, a DFB elnöke azt mondta, mindkét futballista jelezte, ezen a találkozón már nem akar pályára lépni.

A lengyel születésű Klose két gólt szerzett az idei vb-n, ezzel megdöntötte a brazil Ronaldo 15 vb-gólos csúcsát. A válogatottságok számát tekintve Lothar Matthäus mögött második az örökranglistán, az eredményességi rangsorban azonban az élen áll, megelőzve a 68 gólos legendás Gerd Müllert.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik