Az afrikai játékos román nemzeti csapatban szerepeltetésével kapcsolatos nehézségekről Valeriu Rachita, a válogatott másodedzője nyilatkozott a Dolce Sport televíziónak. Rachita elmondta, Kehinde Fatai romániai honosítása folyamatban van, de bizonytalan, hogy a nigériai csatár magára öltheti-e a román válogatott mezét, három mérkőzésen ugyanis játszott Nigéria U20-as csapatában.
“Nem tudjuk, hogy ezeket a mérkőzéseket a FIFA válogatott mérkőzésekként tartja-e számon. A szövetség mindent megtesz azért, hogy Fatai a román válogatottban játszhasson. Az állampolgárság nem lenne gond, hiszen Fatai minden feltételt teljesít. Várjuk, hogy mit dönt a FIFA” – mondta Valeriu Rachita.
Kehinde Fatai (balra) megjárta Belgiumot is
Fotó: Europress Fotóügynökség
A 24 éves Kehinde Fatai 2007-ben igazolt Romániába. Négy szezont játszott a Farul Constanta csapatában, 2010 óta az Astra Giurgiu keretét erősíti. Az elmúlt évadban csapata a belga bajnokságban játszó Club Bruggének adta kölcsön.
A román válogatott korábban a román bajnokságban játszó, szintén afrikai Younes Hamza honosítását is tervezte, de róla le kellett mondania, mert ő a tunéziai válogatottban mutatkozott be.
Adrian Mutu esetleges válogatottbeli szereplésére is kitért Valeriu Rachita. A riporter kérdésére emlékeztetett: Mutu korábban elavultnak minősítette a nemzeti együttes felkészülési módszereit.
A válogatottban 2013-ig 77-szer szereplő játékos ismételt behívása azért merült fel, mert a román bajnokságba visszatérő 35 éves csatár kirobbanó formát mutatott csapata első mérkőzésein.