Foci

Bajnert már az első félidőben lecserélték

Nem sikerült túl jól a magyar csatár debütálása Angliában.

Szombaton elkezdődtek az angol labdarúgó másodosztály, a Championship küzdelmei – magyar szereplőkkel. A Watford például 3-0-ra győzte a Bolton Wandererst, a hazaiaknál játszó Tőzsér Dániel pedig mind a 90 percet a pályán töltötte, a második találatnál ráadásul ő jegyezte a gólpasszt. Bogdán Ádám a kispadról nézte végig csapata vereségét.

„Rossz idénykezdés! Watford – Bolton 3-0, ráadásul csak a kispadon kaptam helyet! Gratulálok Tőzsér Daninak, fantasztikusan játszott!” – írta Bogdán a Facebookon.


Fotó: Europress Fotóügynökség

Bajner Bálint is kezdőként futott ki a pályára hazai környezetben újdonsült csapata, az Ipswich Town mezében, azonban már a 44. percben lecserélték. Nem sérülés miatt, edzője, Mick McCarthy elmondása szerint elkészült az erejével.

„Ez egy kis ízelítő volt neki, milyen is a Championship” – idézi az East Anglian Daily Times a szakembert.

Az Ipswich egyébként 2-1-re legyőzte a Fulhamet.

Eredmények – Championship, 1. forduló

Ipswich Town – Fulham 2-1 (1-0)
Gólszerzők: Murphy (32.), McGoldrick (61.) illetve Hoogland (86.)

Watford – Bolton Wanderers 3-0 (2-0)
Gólszerzők: Deeney (17.), Vydra (23.), Forestieri (80.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik