Foci

Zsidai: “Mindent megteszünk a főtáblára jutásért”

Csalódottan érkezett haza a Debrecen Fehéroroszországból, miután 3-2-es összesítéssel búcsúzott a Bajnokok Ligája selejtezőjétől a BATE Boriszovval szemben.

Mint ismert, a Loki a 94. percben kapott góllal búcsúzott a BL-selejtezőtől, de az Európa Liga kvalifikációjának utolsó körében folytathatja szereplését.

Zsidai László elmondta, még mindig a keddi BL-meccs hatása alatt vannak a DVSC-TEVA játékosai.

“Hosszú volt az út hazafelé, nagyon csalódottak és letörtek voltunk, és még mindig azok vagyunk”– nyilatkozott Zsidai a klub hivatalos honlapjának. “Amíg egyenlő feltételek voltak a pályán, addig jobb teljesítményt nyújtottunk, mint a BATE. Sajnos ez megváltozott a kiállítás után, pedig addig kontroll alatt tartottuk a mérkőzést, az ellenfelünknek nem volt helyzete, a mi kontráinkban azonban benne volt a veszély. Nagyon szervezetten, taktikusan játszottunk, de miután megfogyatkoztunk, minden megváltozott.”

Fotó: MTI

Hozzátette, az Európa-ligában javíthatnak, de nehéz lesz, mert elég komoly csapatokat is kaphatnak.

“Az esélyeink csökkentek a csoportkörbe kerülésre, de a labda gömbölyű, bármi megtörténhet, és úgy gondolom, ez a csapat mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy mégis főtáblára jusson. Bízom benne, hogy a keddi események nem lesznek hatással ránk a Puskás Akadémia elleni bajnokin, hiszen kellenek a pontok. Próbáljuk magunkat összeszedni, és százszázalékosan a mérkőzésre koncentrálni.'”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik