Foci

BL: Selim Bouadla csalást emleget

A Bate Boriszov-DVSC BL 3. csoportkörének visszavágóján kiállított játékos úgy fogalmazott: hülyeséget, őrültséget, butaságot csinált és egyébként is, ő sosem csalt.

Selim Bouadlát, a DVSC középpályását a 38. percben állította ki a játékvezető kedd este a végül 3-1-es vereséggel és BL-kieséssel végződő találkozón. Hibázott ez tény. A sport már csak ilyen. Többnyire valaki, valakik tizedmásodpercnyi kihagyása, rossz döntése szükséges az ellenfél győzelméhez.

Ellenben mielőtt sok más médiumhoz hasonlóan lekapnánk mind a “tíz körmét” a légiósnak ide citálnánk Merész András nőivízilabda-válogatott szövetségi kapitány vesztes Eb-elődöntőt követő és alighanem mindörökké érvényes nyilatkozatát.

 
Selim Bouadla kiállítását követően lehajtott fejjel baktat le a pályáról 
Forrás: dvsc.hu 

“Arra emlékeztetnék, hogy egy nőivízilabdázó vagy éppen bármely sportoló általában annyit szokott csinálni a pályán vagy a vízben, amennyit megtanítanak neki, amennyi edzést elvégez, amennyi munkát belefektetnek. Egy ilyen vereség tehát elsősorban az edzők, az Edző veresége.”

Ennek ellenére Buadla sporttárs a csütörtöki Nemzeti Sportban nem hárított, vállalta a magára eső nem kis részt a felelősségből. “Hülyeséget, őrültséget, butaságot csináltam. Persze, hogy másképp cselekednék, de nincs rá mód. Mondjon bárki, bármit, azt elfogadom. Ha az egész ország engem támad, azt is. Minden az én hibám. De… Nem szeretném, ha elfelejtenék, hogy eddig mindent megtettem a klubért, mindent, ami csak tőlem tellett. Mindig a maximumot nyújtottam, sosem csaltam, sosem alibiztem, egyetlen meccsen, vagy edzésen sem” – nyilatkozta a francia-algériai állampolgárságú játékos a csütörtöki Nemzeti Sportban.

E sorokat olvasva azért álljunk meg egy pillanatra. 

Vereségen, BL-kiesésen, felelős – edző, játékos -keresésen, meg minden túl a “sosem csaltam egyetlen meccsen sem” freudi elszólása után felmerül bennünk a kérdés; miért, más DVSC játékos igen???Akár ezen a meccsen is???

 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik