Foci

Volt rab és ács is játszik a Bundesliga újoncánál

A német Kicker összeállításából kiderül, hogy a Paderborn csapatában ács, rablásért elítélt középpályás és területi bajnokságból igazolt védő is játszik.

Korábban megírtuk, hogy nagy a felhajtás a kék-fehér együttes körül, hiszen a csapat alapítása, vagyis 1985 óta először jutott fel a legmagasabb osztályba, így három héttel a szezonkezdet előtt minden bérletet értékesíteni tudtak.

Most viszont kiderült az is, kik rúgják a bőrt a Paderborn csapatában.

Marc Vucinovic például majdnem abbahagyta a futballt sérülései miatt. A szerződését felbontotta a harmadosztályó Braunschweignél, majd a területi bajnokságban focizgatott, amikor 2013-ban végül jelenlegi együttesénél kötött ki.

Fotó: Europress Fotóügynökség

Süleyman Koc pedig épphogy részese lehetett a feljutásnak, hiszen a német-török támadó középpályás rablás miatt börtönbüntetését töltötte egészen 2013 decemberéig. Azonban nem kellett egész nap a cellájában lennie, 2012-ben például játszhatott a Babelsbergben, mivel csak aludni kellett visszamennie a börtönbe.

Korábban ácsként kereste a kenyérre valót Christian Strohdiek, a Paderborn saját nevelésű védője, aki munka mellett járt az edzésekre.

“Kilenc órát lehúzni egy építkezésen, majd rohanni az edzésre, hihetetlenül nehéz dolog” – mondta a bekk.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik