Foci

Nagy korai gólja három pontot ért a Haladásnak

A szombathelyi alakulat 1-0-ra győzött a Kecskemét vendégeként az NB I. második körében.

Hidegzuhanyként érte a Haladás találata a kecskemétieket, ugyanis a vendég együttes már a meccs második percében megszerezte a vezetést. Halmosi ugratta ki Nagy Olivért, aki tizenkét méterről a kapu közepébe lőtt.

Az első játékrészben ezt követően nem is volt komolyabb helyzet, mindkét együttes nagyon fegyelmezetten védekezett, küzdős volt az összecsapás.

A szünet után továbbra sem forogtak veszélyben a kapuk, a Haladás aktívabb volt, de az eredmény már nem változott: mindhárom pontott elvitte a lila-fehérektől a Hali.

Eredmény – OTP Bank Liga, 2. forduló

Kecskeméti TE-Szombathelyi Haladás 0-1 (0-1)
Kecskemét, 1411 néző, v.: Farkas 
        
Kecskeméti TE: 
Tujvel – Botka, Karan, Lovric, Polyák – Szivacski (Patvaros a szünetben), Savic (Tölgyesi 62.), Pilipovic – Balázs, Bebeto, Gréczi (Novák a szünetben) 
    
Szombathely:
 Rózsa – Medgyes (Schimmer 72.), Fehér, Dvorschák, Devecseri, Katona (Jancsó 83.) – Nagy O. (Gaál 76.), Jagodics, Szakály, Halmosi – Radó

gólszerző: Nagy O. (2.)

sárga lap: Bebeto (31.) Pilipovic (35.) illetve Szakály (11.) Fehér (51.) Katona (63.) Halmosi (90.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik